Az új blogom ;)

Nem bírtam sokáig, máris belekezdtem az új történetembe :D Remélem tetszeni fog nektek, és olvashatok véleményeket ott is, mint eddigi történeteimnél :D Az új blogot a nevemre kattintva találjátok!

66. Az álom, ami igaz lett...

5 évvel később

Amikor elvégeztem a fősulit, ami hihetetlenül jól sikerült, azt hittem, hogy tovább kell még mennem valahova, és ez nem lesz elég, de tévedtem. Egyből kaptam két ajánlatot is. Valószínűleg a tanáraim beajánlották az iskolaújságba írt cikkeimet.

Azóta saját újságom van, ami a Tokio Hotelről szól, és csak őszintén. Igen, könnyű dolgom van, hiszen Bill szinte minden nap a segítségemre van, és általa a többiek is. Még mindig nagyon híresek, és rengeteg rajongójuk van.

Tom és Réka elválaszthatatlanok, akárcsak mi, és szinte mindig minden rendezvényre együtt megyünk. Réka álma is teljesült, és rendőr lett. Mindig azzal cukkoljuk, hogy ahhoz képest, hogy zsaru mennyi hülyeségbe benne van, de reméltük is, hogy nem lesz olyan begyöpösödött tuskó rendőr, mint amilyenre van pár példa.

Anya és újdonsült férje kiköltöztek Németországba. Az ország másik felében élnek, de így is minden héten meglátogatjuk egymást. Georg és Gustav is becsajoztak, így dupla páros randit is szervezünk, amik elég viccesre sikerednek, hiszen mindegyikünknek megvannak a maga hülyeségei.

Úgy érzem, hogy a hat évvel ezelőtti merész döntés, miszerint kijöttünk ide, és találkoztunk valakivel, akiről én sehogy sem akartam elhinni, hogy Bill Kaulitz, nagyon is jó döntés volt. Életem talán legkellemesebb csalódása volt. Hihetetlenül örülök neki, hogy végül mégis eljöttünk. Ezt részben Rékának köszönhetem.

- Kicsim! Készen vagy már? - Kiabált fel Bill.

- Egy pillanat. - Babráltam a cipőmmel.

- Siess, azt hiszem Tom mindjárt dührohamot kap, ha nem haladunk.

- Oké, készen vagyok. - Mentem le a lépcsőn, vigyázva, hogy ki ne törjem a bokám.

A ruhát Bill választotta. Tudta, hogy a kék a kedvenc színem, és azt is, hogy nem szeretem a túlcsicsázott dolgokat. Nekem ez így volt tökéletes.

- El sem hiszem, hogy az én barátnőm vagy. Mivel is érdemeltelek ki? - Mosolygott Bill.

- Azt hiszem az egyik oka az pont ez a mosoly. - Fogtam meg a kezét, és megcsókoltam.

Kimentünk a már tűkön ülő Tomhoz, aki most sofört játszott. Minden áron szeretett volna ő vezetni. Réka szinte a nyakamba ugrott.

- Örülök csajszi, hogy megéltük ezt is. - Mosolygott. - El sem hiszem. Hat éve...

- Igen. - Vigyorogtam. Csodás hat év... - Gondoltam vissza.

- Gyertek lányok! - Vezényelt Tom.

- Máris! - Nevettem.

Most együtt tartjuk mindkettőnk évfordulóját. Így csak egyszer kell mindenkit elrángatni otthonról.

Amikor megérkeztünk minden egyes ismerős gratulált, és ujjongott. Örültek, hogy ennyire kitartunk egymás mellett.

- És most szeretnék mondani valamit. - Állt fel Tom határozottan, majd Rékára nézett.

Ebben a pillanatban már tudtam. Éreztem, hogy a következő lépés az lesz, hogy előkerül a gyűrű is. Elakadt a lélegzetem. Egy kis időre nem is tudtam odafigyelni, csak azon járt az eszem, hogy vajon Bill is...?

- Igen igen igen! - Ugrott Tom nyakába Réka, és ezzel fel is ébresztett engem a pár pillanatra megteremtett elvarázsolt világomból.

Egy perc sem telt el, és mindenki körülvette Rékát. Egyre több gratuláció, és üdvrivalgás hallatszott. Én egy kicsit később mente oda gratulálni, mert féltem, hogy a nagy tömeg eltaposna.

- Annyira örülök nektek! - Szorítottam magamhoz barátnőm, és szinte már éreztem, hogy mindjárt elbőgöm magam.

- Khmm... - Állt fel Bill, és minden szem rászegeződött. - Én is mondani szeretnék valamit! - Mosolygott, és rám nézett. Én nem hittem el, hogy talán az fog történni, amiről pár perccel ezelőtt álmodoztam.

- Igen? - Szólaltam meg. Annyira izgatott voltam, hogy muszáj volt belevágnom.

Bill odajött hozzám, letérdelt, én meg leblokkoltam. Szinte forgott velem a világ. Megfogta a kezem, és rám mosolygott.

- Emlékszel a hat évvel ez előtti napra? Amikor átestél valami csomagon a reptéren...

- És felsegítettél, és alig hittem el, hogy tényleg te vagy az... - Fejeztem be helyette, ő pedig bólogatott.

- Már akkor tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap. Mindig is bennem volt, hogy hogy fogom csinálni. Rengetegszer elterveztem. Most pedig mégsem tudom, hogy mi mást is mondhatnék. - Mondta egy széles mosollyal, nálam pedig végleg kezdett eltörni a mécses. Ahogy beszélgettünk egyre inkább kizártuk a külvilágot. Mint ha csak ketten lettünk volna.

- Zsófi! Megtennéd, hogy hozzám jössz feleségül? - Kérdezte. Legbelül valami hihetetlen érzés fogott el. Nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, hogy ez tényleg megtörténik. Eszembe jutott, amikor gyerekként szentül megfogadtam, hogy soha nem megyek férjhez. Persze ezt ma már egyáltalán nem így gondolom. Sőt alig vártam ezt a napot.

- Bill! - Néztem rá egy széles mosollyal.

De ekkor hirtelen valami mintha megmozdult volna bennem, és hányingerem lett. A szám elé kaptam a kezem, és próbáltam jelet adni a külvilágnak, hogy mindjárt kijön belőlem minden. Nagyon ciki volt, mert még azt sem tudtam, hogy merre van a wc. Réka azonnal a segítségemre sietett egy zacskóval.

- Mondhatom én is értek a legszebb pillanatok tönkretételéhez. - Szégyelltem el magam.

Miután rendbe szedtem magam visszamentem Billhez. megálltam előtte, és bűnbánóan néztem. Aztán elkezdtem számolni. Nem tudom hogy járhatott pont ezen az agyam, de meg akartam tudni, hogy lehetséges-e. A bűnbánás egy perc alatt elillant, és felcsillant a szemem. Nem mondtam semmit, csak megcsókoltam Billt, akin látszott, hogy mindent megértett ebből a pillantásból.

Kedves olvasóim! Ezzel itt most vége ennek a blogomnak. Lehet, sőt... Biztos, hogy tündérmeseszerű, de én ezzel úgy vagyok, hogy az ilyen történetek azért jönnek létre, hogy a néha kegyetlen valóságból elrepítsenek minket egy csodaországba. Köszönöm a sok biztatást, véleményt. Köszönöm, hogy olvastátok, és hagytatok komikat is. Köszönöm Korinnah-nak és Julilikének a segítséget, és hogy elvállalták, hogy társ bloggerek lesznek. Még ha ez nem is jött úgy össze ahogy szerettük volna, ti is rengeteget segítettetek a történet teljes egésszé varázsolásában. Köszönöm mindenkinek, aki itt volt, és valahogyan biztatott abban, hogy ne hagyjam abba. Ígérem, hogy nem hagyom abba az írást, és lesznek még ilyen és hasonló történeteim.

Na jó ez olyan nyálasra sikeredett, hogy lehajaztam még azt is, ha egy Rob Pats rajongó személyesen találkozna a sztárral... xD

Sziasztok! Remélem találkozunk a következő történetemnél!

65. Sexy Boy ^^

Eldöntöttük, hogy este bulizunk, addig meg marad a DVD, na és az elmaradhatatlan shopping. Georg és Gustav megalapozták a jókedvünket, ezért bárhova mentünk, mindenkit kikészítettünk a hülyeségeinkkel. Talán ha nincs velünk a két őrtorony, alias testőrök, akkor már nem is élnénk.

- Nekem ilyen kell. - Nyávogott Georg, és maga elé kapott egy baba méretű rózsaszín szoknyát.

- Nagyon jól fog állni. - Kacsintott Gustav.

- De inkább tartsd meg az unokádnak. - Beszéltem le a tervéről.

- Miért, nem állna jól? - Durcáskodott.

- Dehogynem! Csak az van ki írva, hogy a jövő divatja. - Találtam gyors ki valamit.

- Na jó. - Tette vissza  a szoknyát Georg, le biggyesztett szájjal. - De meg foglak mondani anyukámnak! - Nézett rám szúrós szemekkel.

- Rendben. - Nevettem.

- Felpróbáljam? - Tartogatott Gustav egy bikinit.

- Nem mered. - Kockáztatta meg Tom.

- Mi? Én? Dehogynem! - Húzta ki magát Gus.

- Na ezt megnézem. - Tessékeltem be a próbafülkébe.

Gustav minden egyes ruhát, amit levett kidobált a fülkéből, mi meg szakadtunk a nevetéstől. Bill már szinte a földön fetrengett. Nagyon készek voltunk.

- Sexy boy. - Nyalta meg a szája szélét Tom, amikor Gus kijött.

- Gyere szépfiú. - Húzta be a fülkébe Georgot, és jobban riszálta magát, mint egy hivatásos.

- Segítség! Mentsenek meg! - Játszotta el a hattyúk halálát Georg.

Aztán délután öt körül ráuntunk a sok hülyeségre. Beültünk egy kávézóba, és elterveztük az estét. Házibulit tartunk, mert így megússzuk a testőröket. Vagy inkább ők úsznak meg minket?

Már minden megvolt a bulihoz. Kaja, pia, zene, ruhák, meghívottak... Tíz körül mindenki megérkezett, de még nem nagyon volt hangulat. Mi hatan pörögtünk, de a vendégek még nem nagyon vették át a jó kedvünket.

- Jössz táncolni? - Kértem Billt, amin én is meglepődtem.

- Hajrá. - Állt fel, és felhúzott engem is.

Már nem kellett sok, hogy beinduljon a buli. A piák is fogyni kezdtek, és minden felszabadult.

- Én ezt nem bírom tovább. - Hallottam Tom nyavalygását.

- Mit cica? - Réka.

- Azt, hogy nem lehetünk ketten... a szobánkban... - Fantáziált.

- Háát... - Indult Réka a lépcső felé. - Ja de ez nem is a mi házunk. - Torpant meg.

- Menjetek csak. - Kacsintottam, és reméltem, hogy azért inkább a vendég szobát válasszák, mondjuk amilyen állapotban vannak nem jutnak tovább, mert az az első.

- Jól le léptek. - Bill.

- Jól teszik. A lényeg a jókedv.

- Az biztos. - Mosolygott Bill, és lekapott.

Látszott, hogy nem volt tiszta a fejünk. Nem érdekelt a külvilág. Egyszerűen nem foglalkoztunk semmivel.

Másnap én ébredtem fel utoljára. Már rend volt, és a magukat itt felejtett vendégek is eltűntek. Nem sok minden maradt meg az estéből, így az sem, hogy hogy kerültem a szobánkba, mondjuk az, hogy csak a takaró volt körém csavarva sok mindent elárult.

Lecammogtam a lépcsőn, és kimentem a konyhába.

- Csendesebben nem lehetne beszélgetni? - Jött a szokásos első másnapos kérdés, és egyúttal kérés.

- Jó reggelt cica. - Suttogott Bill, és nyomott egy puszit a homlokomra.

- Georg és Gustav elmentek már? - Ültem le, óvatosan, mert minden mozdulattól fájt a fejem.

- Aha. - Tom.

- Jó buli volt. - Nevetett Réka.

- De még mennyire... - Fogtam a fejem.

Bill adott gyógyszert, és délutánra már sokkal jobban éreztem magam. A mai napot végighenyéltük, még kaját is csak rendeltünk.

***Egy kisebb ugrás***

Kiderült, hogy a magántanárom egy év alatt megtaníttatta velem az utolsó két év anyagát. Először kiakadtam, aztán meglepődtem, hogy ezt hogy tudta megcsinálni, utána pedig azon, hogy nekem miért nem tűnt fel semmi az egészből, és hogy milyen könnyen, vagyis viszonylag könnyen megtanultam mindent. Végül is örültem, mert így letehetem az érettségiket hamarabb, és hamarabb mehetek fejleszteni az újságírói képességemet.

- Te tudtál erről? - Fordultam Bill felé.

- Nem. - Szegezte le a fejét.

- akkor meg kérdezem még egyszer...

- Na jó igen! - Nézett rám. - De csak azért találtuk ki, mert láttam, hogy mennyire könnyen tanulsz, és tudtam, hogy minél hamarabb újságíró szeretnél lenni.

- Köszi. - Ugrottam Bill nyakába, és csókokkal árasztottam el. A reakciómon én is, és ő is meglepődtünk.

Most nézem, hogy elszámoztam a részeket... -.- xD szóval igyekszem javítani a dolgokon, ez már a 65. rész!

64. Georg és Gustav

Vasárnap engedtek haza a kórházból. A nyakamra akasztottak egy pszichiátert, meg adtak valami dilibogyót, ami segít lenyugodni, és javítja a hormonháztartásom. A doki ezzel kapcsolatban egy regényt öntött szavakba, de hogy őszinte legyek nem nagyon figyeltem, annyira feldobott, hogy végre mehetek haza. Tegnap mondtam el anyunak, hogy mi volt, és azonnal ki akart jönni, meglátogatni, de lebeszéltem róla. Feleslegesnek tartottam.

- Mehetünk kicsim. - Jött be Bill, és megragadta a cuccomat.

- Végre! - Szinte ugráltam örömömben.

- Ha ez a gyógyszer hatása, akkor örök életedben szedned kell! - Vigyorgott Bill tök édesen.

- Nem tudom, minden esetre most jól érzem magam. - Mondtam, és le sem lehetett vakarni az arcomról a mosolyt.

***

Hétfőn belevetettem magam a munkába. Felénekeltem három dalt, amit én írtam. Mindenki meg volt velem elégedve. Bill meg szinte repdesett az örömtől. Otthon belevetettem magam a tanulásba, mert nemsokára vizsgázok, és ha megbukok a magántanárom kicsinál. Szeretek olvasni, így legtöbbször a tanulást is olvasgatásnak fogtam fel. Könnyen tanultam, amikor rá szántam magam.

- Tudod valamit segíteni? - Hozott be tejeskávét Bill, és leült mellém az ágyra, ahol én hason feküdtem, és magoltam.

- Hát... Azzal esetleg, ha lebeszélsz arról, hogy a matek tételeknek is neki álljak. - Nevettem.

- Azt hiszem ez menni fog. - Mondta, és megfordított, majd fölém helyezkedett, és elkezdett csókolgatni...

Másnap reggel a töri és matek cuccom a földön hevert, a ruháink között. Kintről nevetést hallottam. Felébresztgettem Billt, majd gyors felöltöztünk, és kimentünk.

- Georg? Gustav? - Esett le Bill álla, én meg csak megszeppenve álltam nekidőlve az ajtófélfának.

- Hali! - Köszöntek szinte egyszerre. - Gondoltuk meglátogatunk. Amúgy Tom hívott. - Fejezte be Georg.

- Sziasztok! - Engedett fel Bill.

A fiúk bemutatkoztak nekem, és tök rendesek voltak. Inkább nem gondolkoztam azon, hogy min nevethettek... Pár perccel később Tom és Réka jöttek be a konyhából.

- Jöttök reggelizni? - Réka.

- De nem is volt itthon semmi... - Csodálkoztam.

- Hát... Mire jók a barátok? - Mosolygott.

Reggeli közben sok mindenről beszéltünk. Georg és Gustav egy témán voltak leginkább fenn akadva.

- Hogy lehet, hogy több mint egy éve együtt vagytok, és mi még csak most ismerünk meg? - Georg.

- Nem tudom, szerettem abban a tudatban élni, hogy nagyon kevesen tudják, hogy ki is Bill barátnője. Aztán rám akaszkodtak volna az újságírók.

- Megértelek. - Gustav.

- Egyetek is, mert sosem fog elfogyni ez a sok kaja. - Bill.

- Oké. - Mondta Georg, és azonnal nekilátott.

- Mit szólnátok, ha elmennénk valamerre? - Tom.

- Benne vagyunk. - Kb. egyszerre.

Bocsi a rövid részért, de nem jött be a tervem, hogy majd ma írok, mert megyek el itthonról... De azért írtam... ;)

63. Rendíthetetlen kőoszlop

- Jó reggelt csajszi! - Ült le mellém Réka, amikor észrevette, hogy fent vagyok.

- Szia. - Köszöntem rekedtes hangon. - Milyen nap van? - Tiszta időzavarban vagyok, amióta be kellett feküdnöm.

- Péntek.

- Mi? - Akadtam ki.

- Pén...

- Hallottam! - Vágtam közbe. - Hol van Bill?

- Nem tudom. Biztos elment kávéért. - Vonta meg a vállát Réka. - De mi a baj? - Ült ki az aggodalom az arcára.

- Ma lenne felvétel.

- Ajj cica! Azt el lehet napolni.

- Nem. Nem hagyom, hogy kicsússzon a lehetőség a kezem közül.

- Oké... Majd megpróbálunk beszélni a dokival.

- Megígéred? - Boci szemek.

- Igen. - Bólintott.

- Oké. - Nyugodtam meg. - És mi van veled meg Tommal? - Érdeklődtem. - Összejöttetek?

- Igen. Azt hiszem. Vagyis... igen, össze jöttünk, de nem sietjük el a dolgokat. - Vigyorgott Réka.

- Ezt hogy érted? - Értetlenkedtem.

- Hát... Nem fogok rögtön lefeküdni vele, amint kettesben leszünk.

- Kis szadista. - Nevettem együtt Rékával.

Bill hamar vissza jött, és leváltotta Rékát, aki siethetett a hős lovagjához, hogy tovább kínozhassa.

- Szia cica! - Ült le az ágyam szélére.

- Szia! - Bújtam hozzá. - Ma van a felvétel. - Néztem rá boci szemekkel, hátha veszi az adást.

- Elhalasztjuk. - Bökte ki, gondolkozás nélkül.

- Mi? Nem... Én el akarok menni. Nem halasztjuk el.

- De nem lesz semmi baj. Az ugyan úgy felvétel lesz pár nap múlva is. - Nyugtatott Bill.

- De nincs semmi bajom. Jól vagyok! - Vitatkoztam.

- A doki még nem enged haza. - Próbált rendes indokot felhozni Bill.

- De...

- Semmi de! - Tette a mutató ujját a számra.

Összefontam magam előtt a karom, és bevágtam a durcit.

- Akkor sem mehetsz, amíg a doki azt nem mondja, hogy minden rendben van. - Mondta Bill, mint egy rendíthetetlen kőoszlop.

Nem reagáltam rá semmit. Még csak felé sem néztem. Tudtam, hogy ezzel fájdalmat okozok neki, de megtettem, már késő volt vissza vonni.

- Makacskodhatsz cica, nem leszel előrébb. Én csak jó akarok. - Puszilt meg, majd kiment.

A nap hátralevő részében egyedül voltam. Bill nem jött vissza, ami nagyon rosszul esett, pedig megérdemeltem. Estére már ki is borultam, és eláztattam a párnámat a könnyeimmel. Hallottam az ajtó nyikorgását. Valaki bejött. Nem néztem fel, csak feküdtem továbbra is hason, a párnába temetkezve.

- Cica. - Suttogott Bill, miközben mellém feküdt, és hozzám bújt. Én nem néztem rá, nem akartam, hogy így lásson. - Zsófi! - Simogatta a hátam, ami nyugtató hatással volt rám. - Bocsi drágám. Vissza kellett volna jönnöm. Kérlek bocsáss meg. - Mondta, és a végén beleremegett a hangja.

Megfordultam, és a szemébe néztem.

- Te bocsáss meg. Utálom, hogy ennyire makacs vagyok. - Néztem az arcát, és vártam a reakcióját. Egy vékony mosoly rajzolódott ki az arcán.

- Szeretem, hogy ilyen makacs vagy. - Néztük egymást.

- Mit lehet ezen szeretni? - Értetlenkedtem, mivel én ezt utálom magamban a legjobban.

- Semmit. Én mégis szeretem, mert hozzád tartozik! Zsófi! Szeretlek!

- Én is szeretlek! El sem tudod képzelni mennyire. - Szipogtam, és megcsókoltam.

Bill talán tényleg nem tudja elképzelni, hogy mennyire szeretem. Ha elveszíteném abba valószínűleg belehalnék. Szükségem van rá.

- Annyira hiányoztál. - Kezdte csókolgatni a nyakam.

- Te is. - Szorítottam magamhoz.

- Szükségem van rád. - Mondta, és egyből megértettem, hogy mire gondol.

- Micsoda? Itt? - Húzódtam el tőle.

- Hozzád nem járkálnak be fél óránként ellenőrizni.

- De... ez egy kórház. - Akadtam ki.

- És mi szeretjük a kihívásokat. Szeretünk kockáztatni... Nem vagyok őrült szexmániás, de hiányzol.

- Te is hiányzol. - Mondtam, és tényleg így gondoltam.

- Akkor? - Bill, reménykedve.

- Nem... Itt nem megy... - Feküdtem vissza teljesen, és próbáltam úgy csinálni, mint aki aludni akar.

Bill nem mondott semmit, hanem követte a példám. Tudom, hogy ezzel most valószínűleg szíven ütöttem. Megint ez a hülye makacsság. Öt perc néma hallgatás után felemelkedtem, és fölé helyezkedtem. Hosszasan megcsókoltam, és elkezdtem levenni a pólóját. Bill elmosolyodott, majd fordított a helyzeten, hogy ő kerüljön felülre. Meglepettségemben egy rövid sikoly szerűség hagyta el a torkom. Szépen lassan minden lekerült rólunk. Bill mellett nem izgultam azon, hogy mi van, ha ránk nyitnak. Valahogy nem érdekelt. el tudta feledtetni velem.

62. Doki

- Mit nem értesz? Szexeltünk és kész. - Jelentette ki Réka.

- Jézusom. - Kezdtem el nevetni az arckifejezésén.

- Na én megyek...

- Oké, de igyekezz megbeszélni a dolgokat Tommal. - Kacsintottam rá.

Ledőltem az ágyra, és belefúrtam a fejem a párnákba. Hallottam, hogy valaki bejött, és  leült az ágy szélére.

- Cica... jól vagy? - Kezdte el simogatni a hátam Bill.

- Ühüm. - Fordultam felé. - Csak semmi életkedvem. Nem tudom mi van velem.

- Pihenj csak. Hozok be neked enni ok?

- Inkább maradj itt. - Húztam magam mellé.

- Rendben. - Lefeküdt mellém, és átkarolt. Az orrunk összeért, és egymás szemébe néztünk. - Minden oké? - Kérdezte, látta rajtam, hogy valami nem stimmel.

- Igen, csak... Réka...

- Mi baja?

- Semmi, vagyis remélem, csak... nem értem, hogy mi volt velük tegnap.

- Szexeltek. Ennyi. - Vogyorgott Bill.

- Ajj... Azt értem. Akárcsak Rékát hallanám...- Forgattam a szemem. - Csak azt nem értem, hogy most mi lesz velük.

- Hát ezt csak ők tudhatják.

- Aha. - Próbáltam mosolyogni, de hirtelen egy hülye érzés fogott el. Felültem, és a szám elé kaptam a kezem.

- Cica. Jól vagy? Mi baj? - Ült fel Bill is, kétségbe esetten.

Nem válaszoltam semmit, csak kirohantam a fürdőbe. Minden kijött belőlem, pedig alig ettem valamit. Öt perc múlva kitámolyogtam a konyhába. Bill amint meglátott odaszaladt hozzám, és megtartott.

- Biztos csak rosszat ettem. - Dőltem Billnek. Ha ő nem tart meg, lehet nem is bírtam volna talpon maradni.

- Elviszlek orvoshoz. - Ajánotta Bill.

- Nem kell köszi.

- Ez nem ajánlás volt, hanem kijelentés.

- De...

- Semmi de! - Vágott a szavamba. - Nem vagy jól. Muszáj kivizsgáltatnod magad.

Útközben azon agyaltam, hogy mi van, ha terhes vagyok.  De az lehetetlen, hiszen mindig védekeztünk. Elhessegettem ezt a gondolatot, és kibámultam az ablakon.

A dokinál::

A doki elvégzett minden hülye vizsgálatot. Nem vagyok terhes. Mint ha egy hatalmas súly esett volna le a szívemről. Viszont nem tudja a doki, hogy mi bajom.

- Bent kell tartanom kisasszony.

- Mi? - Akadtam ki. - Azt már nem! - Kezdtem mérgelődni.

- Zsófi! - Csitított Bill.

- Nem akarok bent feküdni egy büdös kórházban... - Nyafogtam.

- De ha valami komolyabb bajod lenne, azt nem bocsátanám meg magamnak. - Vette elő Bill a boci szemeit.

- Na jó. - Adtam be a derekam. De csak ha...

- El sem mozdulok mellőled! - Vágott közbe, mint ha tudta volna, hogy mit akarok mondani. - Csak hazaszaladok a cuccaidért.

- Oké.

- Örülök, hogy sikerült dönteni. - Forgatta a szemeit a doki, majd elhúzott.

- Végre. - Sóhajtottam, és meredtem magam elé.

- Min gondolkozol?

- Nem tudom. Vagyis de...

- Hallgatlak. - Ült le mellém Bill, és védelmezően átkarolt.

- Amikor rosszul lettem, egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy terhes lehetek. - Vágtam fintorgó fejet.

- Én örülnék egy kis Kaulitznak. - Mosolygott Bill, mire én merev tekintettel néztem rá. Rögtön lefagyott az arcáról a mosoly. - Persze ez még korai. - Hadarta gyorsan. - De ugye lesz gyerekünk? - Bill, tök cukin.

- Igen. - Mosolyogtam, és hozzá bújtam. Jó érzés volt a világ legaranyosabb pasija védelmében állni. Meglepődtem magamon. Sosem hittem, hogy valakit ennyire szerethetek. De szeretem, ezért is van az, hogy nem akadtam ki azon, hogy Bill már a jövendőbeli családunkat tervezgeti. - Egyébként ez furcsa. - Motyogtam.

- Mi?

- Az, hogy szeretnél majd gyereket. Meg az is, hogy ezek szerint hosszú távra tervezed az együtt létünket. - Néztem a szemébe. Ő végig mosolygott.

- Nem értem mi ilyen furcsa ebben. Tudom, hogy az átlag pasik kiélvezik, hogy fiatalok, de én ki tudom élvezni a fiatalságom. Nekem ehhez csak rád van szükségem. - Bill.

- Annyira szeretlek! - Bújtam hozzá.

- Én is cicám. Én is. - Puszilta meg a homlokom.

Az a fél óra, amíg Bill elment pár cuccomért, végtelenségnek tűnt. A várakozásért cserébe kaptam két látogatót is. Réka és Tom kézen fogva jöttek be hozzám, amin nagyon meglepődtem, de örömmel nyugtáztam a dolgot.

Majdnem elfelejtettem megköszönni Korinnah-nak a segítséget... Én hülye... :) Köszi köszi kösziiii!!!!

61. Szeretet hiány

Zene <-- Katt! ( Nekem csak az elején lávő kék rózsa miatt tetszett meg :P xD )

Kimentem a konyhába, és kihívtam Billt is.

- Mi történt? - Kíváncsiskodott.

- Semmi. - Próbáltam lezárni a témát még az elején.

- De... Min lepődtél meg ennyire? - Faggatott tovább.

- Tom...

- Mit csinált? Vagy mi van? - Értetlenkedett Bill.

- Épp öltözött. - Hadartam el gyorsan, közben végig a plafont bámultam. Bill elkezdett nevetni.

- Bocsi. - Hagyta abba, amikor látta a meglepett arcomat.

- Semmi. Csak én nem találom viccesnek. - Mondtam, és még mindig le voltam sokkolódva.

- Ajj cica. - Bújt hozzám, és nyomott egy puszit a homlokomra. - Nyugi, Tom biztos nem zavartatja magát.

- Oké, de leszarom Tomot! Én... Nem akartam látni az istenért! - Akadtam ki.

- Bocs az előbbiért. - Jött ki nevetve Tom.

- Nem érdekelsz! - Vágtam hozzá egy konyha ruhát.

- Most mi van? elhiheted, hogy nem direkt csináltam.

- Oké! Elhiszem! Csak hagyjatok már! - Bontakoztam ki Bill öleléséből, és bementem a szobába. Bekapcsoltam a gépet, és elkezdtem zenét hallgatni, hogy ne halljam, ahogy Tom körülírja a rémült arckifejezésemet.

Már vagy fél órája hallgattam mindenféle zenét, amikor kopogást hallottam.

- Gyere. - Mondtam, miközben énekelgettem.

- Szia csajszi. - Huppant le mellém Réka.

- Hali. - Néztem rá hosszasan.

- Mi van? - Lepődött meg. - Van valami az arcomon?

Nem mondtam semmit, csak megöleltem. Túl érzékeny vagyok mostanában. Nem tudom, hogy mi bajom, de elkezdett könnyezni a szemem. Az egyik percben tök boldog vagyok, a másikban meg teljesen depis. Annyira rossz. Szükségem volt erre az ölelésre.

- Mi baj? - Bújt hozzám Réka.

- Semmi. Csak... Nem tudom, olyan... hülyén érzem magam.

- Ajj cica. Nyugi...

- Már jobb. - Mosolyogtam. - Csak egy kis szeretet hiány.

- De mi itt vagyunk neked! - Mosolygott.

- Tudom. - Mosolyogtam én is. - Képzeld...

- Na mesélj.

Elmeséltem a reggeli szitut, és hogy azóta itt vagyok, és ki sem mentem.

- Először azt hittem, hogy lefeküdtetek. - Néztem rá, kíváncsian várva a reakciót, de semmi válasz. - Ugye nem???

- Hát... - Hajtotta le a fejét.

- Na jó, ne is próbálj meg kamuzni!... De mondd azt, hogy akkor most együtt vagytok újra!

- Nem tudom.

- Mi? Akkor most csak azért feküdtetek le, mert neked annyira hiányzott, és ő meg nem volt magánál?

- De! Magánál volt...

- Akkor sem értem. - Lepődtem meg ezen az egészen.

60. rész, és mivel komiban ilyen jól megjósoltátok, ezért ez így is lett :P De elárulom, hogy először megfordult a fejemben, hogy mivel rögtön kitaláltátok, ezért mást írok, de ha már kerek szám, akkor íme :D

60. Nem várt találkozás

***Három nap múlva***

- Örülök, hogy velünk jössz. - Öleltem meg Rékát.

- Én is. - Társult Bill.

Elköszöntünk a szülőktől, és elindultunk a reptérre. Én kimondhatatlanul boldog voltam, hogy Rékát sikerült rávenni, hogy jöjjön vissza hozzánk. Egyenlőre haza megyünk, és csak később látogatjuk meg Bill szüleit, ha Réka is felkészül rá.

- Újra itthon. - Sóhajtottam, amikor beszálltunk a taxiba.

- Végre. - Karolt át Bill is.

- Mit csinálunk ma? - Fordult hátra Réka hozzánk, nagy mosollyal.

- Alszunk. - Vágtuk rá egyszerre Billel, és nevetni kezdtünk.

- Oké, akkor én vásárolok. - Döntötte el Réka.

- Egyedül?

- Ezek szerint.

- Azt már nem. - Vágta rá Bill.

- Veled megyünk. - Mosolyogtam, és reméltem barátnőm örülni fog.

- Oksi. - Jelent meg egyből egy széles vigyor a száján.

Kifizettük a sofőrt, és becipeltük a csomagjainkat a házba.

- Csinálok kávét oké? - Kiabáltam ki a konyhából, mert Billék még a ház előtt voltak.

- Oké. - Suttogta valaki mögülem, mire azonnal megfordultam.

- Tom? Te jó ég, mi a francot keresel itt? - Kaptam a mellkasomhoz ijedtemben.

- Ez az én házam is. - Mondta flegmán, és elrugaszkodott az ajtófélfától, aminek eddig neki volt dőlve. Egyből tisztábban láttam. Ivott. Alig bírt megállni a lábán. Sosem láttam még ennyire készen.

- Tom? - Meredt bátyjára az enyhén lesokkolódott Bill.

- Szasz bratyó! - Ölelte meg öccsét Tom, és teljesen ránehezedett.

- Ha Réka így meglátja... - Tátogott nekem Bill, de már késő volt.

- Mi a franc... - Ejtette le Réka a kezében lévő cuccot, amint meglátta volt barátját. - Hogy kerülsz ide?

- Már mondtam, hogy ez az én házam is. - Mondta Tom, nem is figyelve, hogy ki kérdezi.

- Nekem biztos nem... - Réka.

Egy pillanatra azt hittem, hogy Tom magához tért, valami felcsillant a szemében. De tévedtem.

- Aludni akarok. - Motyogta.

- Segítek. - Ajánlotta fel Réka, amin enyhén szólva meglepődtem.

Billel becipelték Tomot a vendégszobába, én ezalatt csináltam kávét.

- Nem értem, hogy miért jött vissza. - Jött ki Bill hozzám.

- Én sem. Majd ha kijózanodik, akkor elmondja. - Nyomtam Bill kezébe a bögrét.

- Aha.

- Réka? Ugye nem hagytad ott vele... Részegen...

- Már alszik. Ahogy letettük az ágyra már aludt is. Nagyon kiütötte magát.

- Nem csodálom. Rengeteget ihatott. Sosem láttam még így, a legvadabb bulik után sem.

Réka nem volt hajlandó elmozdulni Tom mellől. Ott töltötte mellette az estét, és mellette volt a kisebb rosszullétekkor is. Tom nagyon kikészítette magát. Még pár óra alvás után sem volt képben a dolgokkal.

Reggel hamar felébredtem, így nekiláttam reggelit gyártani a többieknek. Bill csatlakozott hozzám. Együtt vártuk, hogy mikor jelenik meg Tom, agy Réka. Kilenckor még semmi.

- Fél 10, most már megnézem, hogy mi van velük. - Indultam meg a vendégszoba felé, Bill pedig utánam jött. Lopakodtunk, nem akartuk felkelteni őket.

- A rohadt...! - Esett le az állam, amikor benyitottam, de igyekeztem nem hangosan kinyilvánítani a véleményem.

Amilyen hamar benyitottam, legalább olyan hamar vissza is csuktam az ajtót. Bill szinte nem is látott semmit.

59. Hiány

***Újra Zsófi szemszöge***

Réka hazament a szüleihez. A sulit magántanulóként otthon fejezi be, mert nem bírt itt maradni. Tom nem tud erről, mert fogadalmat tettünk, hogy nem mondjuk el, viszont Tom is hazament a szüleihez egy kis időre, amiről Réka szintén nem tud. Mi Billel itt maradtunk, kettesben. Egyenlőre furcsa, hogy nincsenek itt, olyan, mint ha a testvéreimet szakították volna el tőlem.

- Mind gondolkozol cica? - Kérdezte Bill, ebéd közben.

- Hiányoznak.  - Hajtottam le a fejem.

- Nekem is. - Sóhajtott. - Mit szólnál, ha meglátogatnánk anyudat? Így Rékát is láthatnád. Utána pedig nem haza jönnénk egyből, hanem az én szüleimhez, és így Tomot is láthatnánk.

- Ez tetszik. - Mosolyogtam. - De jövőhét péntekre vissza kell érni, mert felvételre megyek.

- Holnap akár indulhatnánk is, hisz még csak szerda lesz, és így minden belefér az időnkbe.

- Rendben. - Kezdett jó kedvem lenni.

- Addig viszont szeretném kiélvezni a veled töltött perceket. - Húzott fel a székről, és megcsókolt.

***

- Sziasztok! - Fogadott minket anya, hatalmas lelkesedéssel, és mind a kettőnket megölelt.

- Hali. - Adtam neki puszit, Bill pedig követte a példámat.

Lepakoltunk a szobámban, és kimentünk anyuhoz beszélgetni. Összejött azzal a pasassal, akit a bulin ismert meg, és most együtt laknak. Anya mára szabad napot vett ki, de Justin, az új barátja nem tudott, így vele csak este találkozunk.

- Én átmegyek Rékához. Bill velem jössz?

- Gondolom jobb lenne, ha kettesben tudnál vele beszélni... - Bill.

- Hát...

- Menj csak. - Mosolygott. - Én addig anyuddal összeütök valami vacsit.

- Az jó lenne. - Mosolygott anyu is.

- Köszi. - Pusziltam meg Billt, majd elköszöntem, és átmentem barátnőmhöz.

Kopogtam, Réka pedig azonnal ajtót nyitott, és a nyakamba ugrott.

- Szia csajszi! Azért meg ne fojts! - Nevettem.

- Bocsi. Hello. Annyira hiányoztál.

- Te is. - Öleltem meg. - Bemehetek? - Mosolyogtam.

- Persze. - Tárta ki az ajtót.

Csináltunk teát, és leültünk a kanapéra. Réka egyből mesélni kezdett. Elmondta, hogy anyuja mennyire örült, hogy újra itthon van, és hogy a húga is mennyit nőtt. Még nevelő apuja is örült neki. Tomról csak pár szót váltottunk.

- Nem hiányzik? - Kérdeztem óvatosan.

- De. Rettenetesen. Olyan nehéz. - Sóhajtott.

- Nem akarlak kiosztani meg ilyenek, de...

- Tudom, hogy egy hülyeség miatt szakítottunk. - Fejezte be helyettem.

- Szereted? - Suttogtam.

- Igen. Szeretem. - Ismerte el Réka. - Csak nagyon besokalltam.

- Megértelek. De... Ha lenne rá lehetőséged kibékülnél vele?

- Igen. De lehet, hogy nekem kellene kezdeményeznem a békülést, hiszen én hagytam ott. Az meg nem menne.

- Dehogy nem menne! Bátor vagy. Sokkal bátrabb mint én. Én vagyok az, aki szinte soha nem mert kezdeményezni...

- Igaz. - Nevetett.

- Köszi. - Nevettem én is, de mondjuk tényleg igaz. - Szóval?

- Szóval? - Kérdezett vissza.

- Kibékülnél vele... Akkor mi tart vissza?

- A makacsságom...

- Réka! - Szóltam rá.

- Jó, majd át gondolom.

- Mit kell ezen átgondolni? - Értetlenkedtem

- Mindegy...

- Te sem vagy könnyű eset...

- Bocs. - Vonta meg a vállát.

- Átjössz hozzánk vacsizni? - Tereltem a témát.

- Aha. - Mosolygott. - Mit eszünk?

- Nem tudom, Bill és anyum főz. - Biztattam.

- Kíváncsi leszek. - Vágott idétlen arcot, amin nevetnem kellett.

58. Nem felejtelek el...

A tegnapi rész rövid lett, ezért ma kettő részt adok :D( ez a 2. :D )

Aláfestő zene <--- KATT!!!

*** Tom ***

Reggel egy nagy puffanásra ébredtem fel. Azonnal a szobába siettem, szinte éreztem, hogy Rékával van valami. Amint benyitottam azt hallottam, hogy valaki nevet.

- Mi történt? - Kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Le estem az ágyról. - Állt fel gyors Réka. - Hogy kerülök ide? - Kérdezte, miközben próbálta összeszedni magát.

- Este nagyon sokat ihattál. Odajöttél hozzám, és megkérdezted, hogy nem-e tudom, hogy hol vannak Billék. Aztán amikor el akartál menni, akkor össze estél. Fogtalak, és elhoztalak onnan. Gondoltam jobb, ha kialszod magad.

- Aha... - Gondolkodott el.

- De nyugi, én a kanapén aludtam. - Mondtam, mielőtt számon kérte volna.

- Ok. - Zárta le röviden. - Hol van a pulcsim?

- Máris menni akarsz? - Lepődtem meg.

- Miért? Minek maradnék? - Tűnt el az előbbi nevetés összes nyoma az arcáról.

- Beszélgethetnénk.

- Mégis miről?

- Nem tudom. - A francba... Hülye válasz... Én barom. - Tettem hozzá magamban.

- Akkor meg?

- De... - Fogtam meg a karját, miközben ment volna el mellettem.

- Mi van? - Kezdett bunkózni.

- Beszélgessünk KETTŐNKRŐL. - Próbáltam hangsúlyozni a lényeget.

- Te ott vagy, én meg itt. Ennyi elég lesz? - Jöttek a szánalmas "viccek".

- Nem, nem lesz elég. - Mondtam, és nem bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg.

- Engedj el! - Lökött el magától.

Nem erre a reakcióra számítottam. De.. Mégis mit vártam? Hogy majd a karjaimba omlik? Hát nem... Tévedtem. Beképzelt barom vagyok, de még mekkora...

- Bocsáss meg. - Böktem ki kisebb habozás után. - Nem akarok rád nyomulni. Hiányzol. Nagyon rossz nélküled. Én nem akartam, hogy ennek az egésznek vége legyen. - Próbáltam a helyes szavakat keresni, és közben el sem hittem, hogy ilyeneket mondok egy lánynak.

- De vége lett. - Réka, nyersen.

- De miért? - Tettem fel hangosan azt a kérdést, amire napok óta várom a választ.

- Azért, mert mind a kettőnknek ez a legjobb. - Jelentette ki rezzenéstelen arccal az a lány, akiért bármit megtennék.

- Komolyan véget ér ez az egész, az miatt, mert korainak tartom az esküvőt?

- Nem.

- Akkor? - Nem értettem.

- Vége lett, mert ez már nem jó így. Neked sem, és nekem  sem.

- Mi nem jó? Miért csak ilyen foszlányokat mondasz? Normális indokod nincs, hogy miért nem békülhetünk ki?

- Azért, mert én nem akarom. - Jött a gyors, és kegyetlen válasz, ami szíven szúrt.

- Szerettelek. - Fojtogatta valami a torkom, amitől csak suttogni bírtam. - Szeretlek. Nem akarom, hogy elmenj. Nem hagyhatsz el. Persze... elengedlek, nem tarthatlak itt akarattal. Nagyon fogsz hiányozni. Sajnálom, hogy vége kell legyen. Nem értem az okát, de elfogadom, hogy te ezt akarod.

Réka közelebb lépett hozzám, és végigsimított gyöngéd kezeivel az arcomon.

- Nem akarom, hogy fájjon. Hidd el, hogy nem azért csinálom. - Mondta lassan, gyengéden. A szavai még nagyobb sebet mélyítettek a szívemen. - Ne hidd, hogy nem szerettelek. De ez már nekem nem megy. - Mondta, már sírva, majd megcsókolt. Hosszasan, lágyan, mégis tele szenvedéllyel. Nem bírtam elengedni. Magamhoz szorítottam, és azt kívántam, hogy bár csak örökké tartana ez a pillanat.

- Nem foglak elfelejteni. Megígérem. Örök emlék maradsz a szívemben. - Sírt Réka, és elment.

- Én sem foglak elfelejteni. - Suttogtam magam elé.

57. "Merci..."

***Tom***

- Na most mennem kell. - Engedte el hirtelen Réka a kezem, és elfordult.

- Szia... - Motyogtam magamban, a következő pillanatban pedig egy nagy puffanást hallottam. - Jézusom! Jól vagy? - Hajoltam le Rékához, aki felbukott valamiben.

- Igen. Köszi. - Hagyta, hogy felhúzzam.

Amikor újra stabil lábakon állt, szinte egy centi sem volt köztünk. Az orrunk hegye összeért. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Ha most megcsókolom, akkor tuti, hogy felpofoz, és faképnél hagy. De nem is volt időm megszólalni...

- Akkor... szia. És köszi.

- Nincs mit. - Mosolyogtam. - Szia. - Köszöntem el, kicsit csalódva, mert nem akartam, hogy elmenjen.

- Bocsi...

- Miért kérsz bocsánatot? - Nevettem, mire megpuszilta az arcom.

- Ezért. - Mondta, majd gyors elment.

Ez most mit jelentett? Akar valamit? Nem... Akkor megcsókolt volna. Akkor... talán csak egy köszönöm puszi volt, barátilag. Nem... Réka nem olyan. Lehet, hogy csak azért volt arcra, mert nem mert megcsókolni. Fogalmam sem volt, hogy mit gondoljak. Kitaláltam, hogy követem Rékát. Szemmel fogom tartani. Leültem a pulthoz, és rendeltem egy kólát. Nem akartam alkoholt inni.

Olyan fél óra múlva valaki megkocogtatta a vállam.

- Szia! - Réka, egy kicsit beállva. - Nem tod hol van Zsó? - Támaszkodott a pultnak.

- Nem. Vagyis... De... Elmentek Billel.

- Aha... Akkor biztos valahol élvezik, hogy van mellettük valaki. - Réka, akadozva.

- Megtennéd, hogy most leülsz? - Próbáltam tartani, kisebb nagyobb sikerrel.

- Nem. - Indult volna valahova, de össze esett.

- Ez így nem mehet tovább.

Felkaptam, és kivittem. Beültettem a kocsimba, és elhajtottam. Otthon lefektettem az ágyamba, és vittem be neki az éjjelire vizet, és fájdalom csillapítót, mert holnap tuti szüksége lesz rá. Mellette akartam maradni, de tudtam, hogy ha holnap mellettem fog felébredni, akkor kiakad, hogy mi történhetett, ezért inkább kimentem a nappaliba, és elaludtam a kanapén.

***Nálunk***

Hajnali kettő körül még nem tudtunk aludni. A minibárban kutakodtunk, majd rátaláltunk egy üveg borra. Kinyitottuk, és elkezdtünk iszogatni. Nekem nem ízlett, így kiöntöttem a részem, Bill pedig követte a példámat.

- Örülök, hogy elmondhatom magamról, hogy van akinek én vagyok a legjobb. - Büszkélkedett Bill, és megölelt.

- Ki mondta ezt neked? - Én, piszkálódva.

- Tudom, hogy így gondolod. - Nevetett.

- Olyan édes vagy, amikor nevetsz. - Kulcsoltam a kezem a nyaka köré, és megcsókoltam.

- Te meg olyan édes vagy, amikor pipiskedsz, hogy felérj. - Nevetett még mindig olyan édesen.

- Jóból kicsit adnak. - Vontam meg a vállam.

- De még milyen jóból. - Vonogatta Bill a szemöldökét, mire el nevettem magam.

- Merci! Köszönöm, hogy vagy nekem! - Mosolyogtam, majd újra megcsókoltam.

- Szeretlek! És szívesen vagyok neked. - Vette a lapot.

- Én is szeretlek.

56. 1 pillanatnyi gyávaság

- Nézd már! - Lökdös Réka, amint beléptünk a hatalmas helyiségbe, ahol a bulit tartják.

- Mi van? - Csöppet bunkón, mert lyukat fúrt az oldalamba Réka.

- Tök cuki srác.

- Aha... - Forgattam a szemem. - És mi a francokat akarsz azzal?

- Bulizni? - Indult el felé Réka.

- Ácsi csajszi! - Kaptam el a karját, félve, hogy befuccsol a terv.

- Mi az? - Réka meglepetten.

- Velem jöttél bulizni nem? - Vontam kérdőre.

- Bocsi. - Lépett vissza hozzám.

- El van nézve. - Mosolyogtam. - Gyere, igyunk valamit.

Csak egy két dinnye vodkát gurítottunk le, és Réka elráncigált táncolni. Én közben végig a tömeget kutattam, hogy vajon hol lehetnek Billék. Hirtelen megláttam az előtér ajtajánál. Intett a fejével, hogy menjek oda. Azt mondtam Rékának, hogy wc-re megyek, és megmagyaráztam, hogy menni fog egyedül is xD Majd gyors oda szaladtam Billhez.

- Szia! - Pusziltam meg.

- Szia.- Mosolygott.

- Tom?

- Nézd. - Bökött a fejével a tömeg felé.

- Woow! - Lepődtem meg. Tom épp Réka felé tartott, miközben Réka a bárpultnál ivott valamit.

- Egyből rájött, hogy miért akartam elhívni bulizni.

- De legalább bele ment. - Mosolyogtam elégedetten.

- Aha. Azt hiszem tudok egy jobb helyet... - Fogta meg a kezem Bill, és maga után húzott.

***Tom szemszöge***

(Ilyen még úgysem volt, h az ő szemszögéből írjak :P )

Réka a pultnál iszogatott. Féltem, hogy ha oda megyek hozzá levegőnek fog nézni. Nem tudtam, hogy mit tegyek, be kell hogy valljam, eluralkodott rajtam a gyávaság. Végül nagy levegőt vettem, és határozott léptekkel elindultam felé.

- Szia! Jössz táncolni? - Jelent meg Réka mellett egy idegesítő kinézetű csávó.

- Nem kösz. - Utasította vissza Réka.

- Na! Gyere már baba! - Unszolta, és taperolni kezdte.

Nem bírtam tovább nézni, ezért közbeléptem.

- Szállj már le róla. Nem akar veled táncolni, felfogtad? - Mordultam rá, és nem sok kellett, hogy beverjek neki egyet.

- Tom! - lepődött meg Réka. - Nyugi. - Fogta meg a kezem. - Hagyd rá. Ő most el megy innen. - Mondta a csávónak, szinte parancsként, aki el is húzta a belét.

- Bocs... - Hajtottam le a fejem.

- Köszönöm. - Állt fel Réka, de nem engedte el a kezem.

***Nálunk***

- Héé héé héé! - Állítottam le Billt, mivel mind a ketten eléggé bevadultunk. - Lehet nem lenne jó, ha valamiben kárt tennénk. - Nevettem.

- Igaz. - Emelt fel a pultról Bill, és a hatalmas francia ágy felé vitt.

- Annyira szeretlek.

- Én is. - Csókolt meg Bill szenvedélyesen.

Ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Hiányozott Bill közelsége. Egy hétig voltak koncertezni, de nagyon rossz volt nélküle. Megszoktam a közelségét.

Kövi részből kiderül mik lesznek még itt :P Bye bye!

55.Bulis álca

Egy hét eltelt. Réka most azt játssza, hogy nincs semmi baja, és tök jól van. Azt mondja, hogy nem viselte meg a szakítás, és boldog, meg hogy jó újra szabadnak lenni. Ma jönnek haza a fiúk a koncertről. Réka persze nem jön ki velem eléjük, így egyedül várom őket. Nem értem miért hiteti el magával, hogy nincs semmi baja, és nem esett neki rosszul ez az egész, de ő tudja.

- Szia cica! - Ugrottam Bill nyakába, amikor végre kiért.

- Szia. - Nevetett. - Azért fel ne lökj. - Fogott meg a derekamnál, a csomagjait pedig ledobta.

- Bocsi. - Annyira hiányoztál! - Csókoltam meg.

- Te is nekem! - Csókolt vissza.

- Tom? - Kérdeztem halkabban.

- Mindjárt jön.

- Itt vagyok. - Hallottam a hátam mögül.

- Szia! - köszöntem neki is három arcra puszival, miután Bill letett.

- Szia. Réka?

- Nem akart kijönni, vagy inkább nem mert...

- De... Hogy van? - Fapofával.

- Nem tudom. Amikor beszélünk, akkor folyton azt hajtogatja, hogy jól van, és semmi baja, de egyébként meg alig mozdul ki a szobájából, és folyton pirosak a szemei a sírástól. Engem nem tud átverni. Nem olyan erős, mint amilyennek próbálja mutatni magát.

- Remélem rendbe jön.

- Ennyi? - Lepődtem meg.

- Most mit mondjak?

- Nem tudom. tehetnél valamit. - Kezdtem kiakadni.

- Ő dobott, ő mondta, hogy akkor inkább vége. Hát vége. Ő akarta. Foglalkozott azzal valaki, hogy nekem ez milyen szarul esik? Hát nem. Nem fogok sírni utána. Biztos megérdemeltem, hogy dobott. Nem én voltam neki az, akire szüksége van. Ennyi. - Fordult meg, és beszállt az autóba.

Én csak némán néztem Billre, aki kinyitotta nekem az ajtót, előtte pedig odasúgta, hogy majd otthon mesél. A hazaút csendes volt. Senki egy árva szót sem szólt. Tom és Bill most újra együtt laknak, mert így tűnt a legegyszerűbbnek, hogy Tom ne legyen egyedül, de Réka sem.

- Sziasztok. - Köszönt Réka, majd a kijárat felé indult.

- Hova mész? - Bill meglepetten.

- Boltba. Nincs itthon kaja. majd jövök.

- Oké. - Jött fel Bill a szobába. - Helló. - Ült le mellém az ágyra, miközben én kiterültem.

- Hali. - Gördültem az ölébe. - Azt mondtad mesélsz.

- Tom nagyon kikészült. - Kezdte.

- Tudom, látszik rajta.

- Mint ahogy Rékán is.

- Ühüm. - Bólintottam.

- Lehet nem fogod elhinni, de sírt.

- Mi? Ki? Tom?

- Ühüm. - Bólogatott Bill. - Sosem hittem volna, hogy sírni fog. Mint ahogy azt sem, hogy szerelmes lesz.

- De az lett. Mint ahogy Réka is.

- Van egy ötletem. - Bill.

- Mégpedig? - Ültem fel.

- Elvisszük őket bulizni. Te Rékát csalod el, én Tomot, és nem tudják majd, hogy ott van a másik. Aztán úgy alakul, hogy összefutunk...

- Oké. Benne vagyok. - Vágtam rá. - Akkor menj, beszélj Tommal, én meg megvárom Rékát.

- Oks. - Puszilt meg, és már ment is a testvéréhez.

Réka kb. 10 perc múlva hazaért. Felhoztam neki a bulit, és egyből belement. Furcsálltam, de nem baj, legalább kimozdulunk végre. És a cél az, hogy összehozzam Tommal.

***Billéknél***

- Tudom, hogy ezt azért mondod, mert elcsalod Rékát is. - Tom, miután öccse felhozta a buli témát. - Elmegyek.- Mondta kisebb szünet után.

- Komoly? - Bill boci szemekkel.

- Igen. Szeretem Rékát, és vissza fogom szerezni.

- Végre észhez tértél!

54. Indokolatlanul

Később Bill haza jött, és kivonultunk a konyhába beszélgetni.

- Mit mondott Tom? - Kérdeztem rögtön a legfontosabbat.

- Szakítani akar Rékával. Vagy legalábbis valami hasonló, mert rájött, hogy hülyeséget csinált. Nem akar megházasodni. Nem is érti, hogy hogy juthatott ilyen az eszébe.

- Mi? De...

- Csendesebben! - Szólt rám Bill.

- Bocs... De miért nem lehet elintézni annyival, hogy korai lenne még a házasság? Szerintem Réka megértené. - Suttogtam.

- Igazad van, de most összezavarodott. Már nem tudja mit akar.

- Kimegyek Rékához. - Sóhajtottam.

- De ne mondj neki semmit, ez az ő dolguk.

- Nem fogok nyugi. - Nyomtam egy puszit Bill szájára, és kimentem barátnőmhöz. - Réka? - Kérdeztem, amikor láttam, hogy nincs a kanapén. - Bill!

- Igen édes? - Jött ki a konyhából Bill.

- Réka elment. - Néztem rá kétségbe esetten.

- Biztos csak Tomhoz ment. Épp ideje, hogy megbeszéljék a dolgokat.

***Eközben Toméknál***

http://www.youtube.com/watch?v=_NLrk8RKWrY

- Szia. - Köszönt Réka nyersen, amikor belépett az ajtón.

- Szia. - Köszönt Tom is, és látszott a tekintetén, hogy valami nincs rendben.

- Nem akarsz mondani valamit? - Réka.

- Nem.

- Ezt most hogy értsem? Még csak annyit sem érek neked, hogy azt mondd, bocs hülyeség volt felhozni az esküvőt?

- Nem úgy értettem. - Forgatta a szemeit Tom.

- Hát akkor?

- Figyelj!

- Mint ha eddig nem azt tettem volna. - Vágott közbe Réka, mielőtt barátja folytathatta volna.

- Igazuk van Billéknek. - Folytatta Tom, ügyet sem vetve barátnője piszkálódására. - Korai még ez az egész házasság dolog. Nem akarom, hogy úgy tűnjön, mint ha menekülnék, de te még be sem töltötted a 18at. Nem létezik, hogy neked erre van szükséged.

- Nekem csak rád van szükségem.

- Réka... - Sóhajtott Tom. - Szeretlek. De meg kell értened, hogy ez nekem túl gyors. Én nem vagyok ehhez hozzászokva.

- Utálom a De-ket... Nem lenne egyszerűbb rögtön azt mondani, hogy szakítsunk? Mondd meg, hogy rájöttél, hogy mégsem vagy képes elkötelezni magad, még ha nem is pont a házasságról van szó.

- Te szakítani akarsz? - Lepődött meg Tom.

- Nem. De nagyon úgy tűnik, hogy te meg igen. - Próbálta leplezni Réka, hogy mennyire rosszul esik neki ez az egész.

- Nem gondolod, hogy rosszul látod a dolgokat?

- Lehet, hogy igazad van. De akkor is jobb, ha most abbahagyjuk, mint hogy később félrelépj, mert neked nem elég egy. Lehet tényleg igaz, amit az újságok írtak. Lehet hülye vagyok, hogy bedőltem neked. - Mondta Réka, gondolkozás nélkül.

- Te megőrültél? - Akadt ki végleg Tom.

- Az is lehet. - Kezdett el sírni Réka.

Egy végtelennek tűnő percig csak nézték a másikat. Mélyen egymás szemébe néztek, és már nem tudtak mit mondani. Legbelül tudták mindketten, hogy valami olyan dolgon kaptak most össze, amit normálisan is meglehetett volna beszélni. Tudták, hogy eltúlozták a dolgot, és hogy igazuk volt Billéknek. Korai lenne még a házasság. Tudták, hogy ezzel nem kellene elrontani a kapcsolatukat, de nem bírták megállni, hogy ne vesszenek össze. Réka közelebb lépett Tomhoz, majd hosszasan, lágyan megcsókolta, és a fülébe súgta, hogy szereti. Tom meg sem tudott moccanni, rezzenéstelen arccal nézte végig, hogy szerelme elfut, és magára hagyja. Nem értette az egésznek az okát. Nem értette, hogy miért kell, hogy vége legyen, hisz tudta, érezte, hogy legbelül Réka is úgy gondolja, hogy az esküvő túl korai lenne. Nem értette, hogy miért kellett indokolatlanul elszaladnia Rékának. Végül már úgy érezte, hogy nem tudja mi játszódik le a lányban. Azt hitte, hogy talán csak játszott vele, hisz tudta, megérdemelné, mert régebben ő is mindenkivel játszadozott.

53. Wilkommen in Wirklichkeit

Ez kurvára nem volt vicc. - Állt meg előttünk Tom.

- Mi van? Komolyan... Ti... Össze akartok házasodni?

- Igen. - Bújt Tom karjaiba Réka. - Mit nem lehet ezen elhinni? Miért olyan meglepő, ha két ember szereti egymást? - Mondta enyhén dadogva Réka.

- Te ittál? - Esett le az egész furcsaságnak az oka.

- Mi? Nem... Csak.... csak egy csöppet.

- Jézusom! - Akadt ki Bill.

- Jobb lesz, ha most lefeküdtök, és kialusszátok magatokat. - Tereltem őket a nappalin keresztül a vendégszobába.

- De nem akarunk aludni. - Tiltakozott Tom.

- Elég lesz! - Kezdett berágni Bill.

- Jól van. De ne hidd, hogy miután felébredünk, már nem fogjuk akarni ezt az egész esküvő dolgot.

- Oké. - Vágtam rá.  - Csak feküdjetek már le.

Öt perc  sem telt el, és a két részeg dilis már jó néhány km mélyen aludt. Mi Billel ettünk, ha már megfőztünk, majd leültünk filmet nézni. Ennyit az ünneplésről...

- Bocsi cica, de egy csöppet el kell halasztanunk az ünneplést. - Mondta Bill, mint ha a gondolataimban olvasna.

- Semmi baj. - Bújtam hozzá.

- Ha most kettesben lennénk... - Fantáziált Bill.

- Akkor mi lenne? - Tetettem a hülyét.

- Hát... Olyan ellenállhatatlan vagy! - Csókolt volna meg, de egy ajtócsapódás félbeszakította a romantikus filmbe illő jelenetünket.

Kimentünk a nappaliba. Tom sehol, Réka meg ébredezik. Bill bátyja után szaladt, én pedig leültem Réka mellé. Kíváncsi voltam mire emlékszik.

- Szia. - Köszönt, és mosolygott.

- Szia. Minek örülsz?

- A jövendőbeli férjemnek.

- Mi van? Réka! Te beteg vagy? Nem gondolhatod komolyan, hogy Tom valójában is úgy gondolta, amit részegen mondott. Te is részeg voltál.

- Mi? Akkor... Nem is...

- Üdvözöllek a valóságban!

- De! Tudom, hogy Tom akar engem. Tudom, hogy tényleg komolyan gondolta, és nem csak a pia miatt volt az egész. - Ellenkezett.

- Lehet, hogy rosszul tudod.

- Hagyjál! - feküdt vissza, és betakarózott.

52. Ne nevettess!

Elkészítettük a papírokat, aláírtam mindent, de még sokat kell tenni, hogy ez a szerződés valóban érvényes legyen. Hazamentünk, és megbeszéltük Rékával, hogy átjönnek hozzánk ünnepelni. Örültek, mert ők is ünnepelni akarnak valamit. Nem mondták el, hogy mit, csak hogy jó kedvük van.

- Csak kilenc körül jönnek át, nem használjuk ki azt a kis időt? - Ültem Bill ölébe, és megcsókoltam.

- Legszívesebben kihasználnám. - Játszott a piercingjével Bill. - De azt ígérted, hogy mi csináljuk a vacsit.

- A csudába. - Grimaszoltam.

- Nyugi, segítek. - Mosolygott Bill.

- Na, ebből milyen vacsi lesz. - Fantáziáltam.

Kivonultunk a konyhába, és nekiláttunk a "nagy főzésnek". Még azt sem tudtuk, hogy mit fogunk összedobni az itthon lévő dolgokból.

- Ebből nem nagy vacsi lesz.

- Simán csinálok belőle csirkepaprikást, tésztával. Már csak a csirke kell. - Nevettem.

- Akkor gyors bolt... - Indult a kocsihoz Bill.

- Megyek veled. - Szaladtam utána.

Viszonylag hamar összedobtuk a vacsit. Még volt fél óránk addig, amíg Rékáék beállítanak. Nem használtuk ki ezt a rövidke fél óra hosszát, mert nem volt kedvünk átélni még egy olyan élményt, hogy ránk nyitnak. Persze így utólag vicces az összes hasonló szitu, de azért nem sürgős megismételni.

- Jössz pancsolni? - Ajánlotta fel Bill, miután lemondtunk a valljuk be százszor jobb dologról.

- Ahham. - Bólogattam.

A közös fürdés hallatán eszembe jutott az a nap, amikor még szégyenlős voltam Bill előtt. Amikor megkértem, hogy végig a szemembe nézzen, amikor levetkőzök, és amikor ő is bevallotta, hogy szégyenlős. Mára már legyőztük az összes gátlásunkat. Egymás számára nyitott könyvek vagyunk. Jobban ismerjük lassan a másikat, mint önmagunkat. Elválaszthatatlanok vagyunk, de mégsem lógunk folyamatosan egymás nyakán. Mind a kettőnknek meg van a maga szabadsága.

- Annyira szeretlek. - Bújtam Billhez.

- Én is szeretlek. - Szorított magához. - Min gondolkodtál az előbb?

- Csak az első közös fürdésünkön. - Pirultam el.

- Emlékezetes volt. - Mosolygott Bill.

- Igen. De a veled töltött összes perc emlékezetes, legalábbis számomra.

- Annyira azért nem vagyok érdekes. Egy dög unalmas srác vagyok...

- De az én dög unalmas srácom! - Nevettem, és felkúsztam a mellkasáról a szájához egy csókért.

- Aranyos vagy. - Bill, cuki mosollyal.

- Tudom. - Nevettem.

- Azért az egoizmust nem kellett volna eltanulnod tőlem. - Nevetett.

- Rám ragadt. - Mentegetőztem.

Még 10 percig pancsoltunk, és élveztük egymás társaságát, aztán rendbe szedtük magunkat, megterítettünk. Rékáék pont betoppantak, amikor a kaját az asztalhoz vittem.

- Szijjasztok! - Ugrált be Réka, mint egy kislány.

- Hali. - Jött be utána Tom, egy széles vigyorral a száján.

- Mi ez a jó kedv? - Lepődtem meg.

- Háát... - Nézett sunyim Tomra Réka.

- Hallgatunk titeket. - Ültünk le Billel.

- Hahó! - Bill, egy kisebb csend után.

- Mi van? - Tom.

- Mi ez a jó kedv? - Faggattuk újra.

- Na, jó, mondjuk el. - Ültek le ők is.

- Oké. - Tom.

- Ugyebár volt ez a baleset... - Húzta el a száját Réka, mi meg csak kíváncsian figyeltük. - Rájöttünk, hogy rettenetesen fontosak vagyunk egymásnak.

- És még annál is jobban. - Mosolygott Tom.

Ez az egész annyira furcsa volt, hogy kezdtem azt hinni, hogy azért ilyen jókedvűek, mert bedrogoztak.

- A lényeget! - Bill, már kezdett türelmetlenkedni.

- Ha Réka betöltötte a tizennyolcat, akkor össze fogunk házasodni. - Bökte ki Tom, büszke fejjel.

- Mi van? - Fogott el a röhögés, és kiköptem azt az egy korty vizet, amit épp ittam volna.

- Na ne nevettess bratyó! - Nevetett velem Bill is.

51.rész Az álmom valóra válik

Megreggeliztünk, és szép lassan felöltözünk. Mindketten a tegnapi nap hatása alatt voltunk. Még mindig a fejemben csengett Bill gyönyörű dala. Szerencsés vagyok, hogy egy ilyen kivételes emberrel hozott össze a sors...

-Min agyalsz Cica? –bujt mellém a kanapén Bill.

-Azon, hogy mennyire szeretlek. –hajtottam a vállára a fejem.

-Én is. De ígérd meg, hogy amit majd mondok, azután is szeretni fogsz. –nézett rám a kerek szemeivel.

-Mi? –hirtelen leesett. –Te megcsaltál újra? –háborodtam fel.

-Nyugi, nem tennék ilyet még egyszer.

-Akkor meg? –kérdeztem nyugtalanul.

-Felhívtam egy ismerősömet és hála neki, ma jössz velem a stúdióba. –nyújtott nyelvet.

-Te megőrültél? Azt mondtad, nem segítesz. –durciztam be.

-Tudom tudom. De ha egyszer olyan szép és jó hangú barátnőm van. –döntött hanyatt a kanapén.

-Így nem tudok ésszerű döntést hozni.

-Azt már megtettem én. –nyomott egy puszit a számra.

-Én akkor se megyek be a stúdióba.

-Akkor majd elrabollak. –puszilt meg újra.

-Az nem úgy megy. –döntöttem oldalra a fejem, mire ő végig apró csókokat lehelt a nyakam vonalára. Bele borzongtam.

-Mindig ezt fogod csinálni, ha nem az van amit te szeretnél? –tettem fel a kérdést.

-Egyértelmű. –esett nekem.

Délutánig „jól elszórakoztunk”. Aztán kicsit kifáradva, de megérkeztünk a stúdióba. Senki sem volt bent, csak mi ketten és egy férfi.

-Azt hittem próbátok van. –súgtam a fülébe.

-Csak neked van. –tolt előrébb.

-Szia! John vagyok. –mutatkozott be a férfi.

-Én meg Zsófi. –fogtam vele kezet.

-Bill mondta, hogy jó lenne meghallgatni a stúdióban téged. Állítólag szép hangod van.

-Nem is tudom. –szorongattam Bill kezét.

-Ne izgulj. Nem lesz semmi.

-Oké. –megvontam a vállamat, vettem egy nagy levegőt és besétáltam a mikrofonhoz.

Izgultam, ne hogy elrontsak valamit, de Bill az egyik kedvenc lassú számomat választotta. Az elején egy kicsit hamiskás volt, de utána belejöttem és átadtam magam a zenének. Nem is voltam olyan rossz.

-Nagyon szép volt kicsim. –ölelt meg Bill, miután kijöttem.

-Szerintem is. –bólogatott John. –Elképesztő hangja van, amit még egy kicsit csiszolni kéne, de már így is remek. Szeretnék önnel egy szerződést kötni.

Mikor ezt kimondta, majdnem elájultam. Az álmom valóra válik...

50. Melletted állok

- Ez gyönyörű volt! - Ugrottam Bill nyakába a dal után.

- Te miért nem énekelsz nekem? - Réka boci szemekkel Tomnak, amikor ő is csatlakozott.

- Ez inkább Bill szerepe. - Ölelte meg barátnőjét Tom.

- Miért? - Durcizott be Réka. - Tudom, hogy tudsz énekelni, és szeretem hallani a hangod.

- Oké baba, megígérem, hogy csak neked fogok majd énekelni. - Kacsintott Tom. - Egyébként én meg azt hallottam, hogy Zsófi is tud énekelni. - Nézett rám. Először nem hallottam meg, hogy hozzám beszél.

- Mi az? - Kérdeztem, amikor Réka oldalba bökött, és felébredtem a bambulásból.

- Én szóltam hozzád. - Tom.

- Bocs, bambultam. Mit mondtál?

- Hogy hallottam, hogy tudsz énekelni.

- Mi? Mégis honnan?

- Hát... Csiripelték a madarak. Sok sikert kívánok az álmod megvalósításához.

Réka... Én megölöm! Minek kotyogta el Tomnak? Neki hála, most Bill is tudja. Tök jó...:S

- Miről maradtam le? - Kérdezte Bill, az előző párbeszédre célozva, miután Tom és Réka félre vonultak.

- Semmi lényegesről.

- Cica! - Unszolt.

- Ajj... Réka... - Motyogtam.

- Szóval?

- Arról van szó, hogy az egyik álmom, hogy énekelhessek. Már egészen kis korom óta vágyom erre.

- És én erről miért nem tudtam? - Lepődött meg Bill.

- Azért, mert nem akartam, hogy az legyen, hogy majd te elintézed, hogy énekelhessek...

- Ugyan már! - Nevetett Bill. - Nem avatkoznék a dolgaidba. Melletted állnék, de nem avatkoznék bele.

- Olyan édes vagy, amikor ennyire elkomolyodsz. - Mosolyogtam.

- Köszi. - Mosolygott Bill, és közelebb hajolt egy csókért.

- Khmm... Bocsi. - Anya.

- Semmi baj. Mondd. - Én, zavartan.

- Késő van. Én azt hiszem elmegyek a szállóba.

- Biztos? Nem akarsz inkább...

- Nem. - Vágta rá, mielőtt végig mondhattam volna.

- Rendben, akkor szia, és köszi, hogy eljöttél. Holnap találkozunk. - Öleltem meg.

- Sziasztok! - Indult ki, én pedig visszafordultam Billhez.

- Ez ki? - Nézett az ajtó irányába Bill.

- Ki ki? - Néztem hátra. - WooW! - Hüledeztem. - Ez az a fickó, aki felkérte anyut táncolni. - Mosolyogtam. - Ez tök jó.

- Aha...

- Mi a baj?

- Semmi, csak... Sajnálom, hogy ez volt apáddal.

- Nem kell. Én nem sajnálom, akkor te se sajnáld. Tudom durván hangzik, de ez az igazság.

- Rendben. - Zárta le a témát Bill, mert tudta, hogy ha most jobban bele merülnénk, akkor rossz kedvem lenne.

- Haza megyünk? - Én, piszkos tervekkel, hátsószándékkal.

- Ühüm! - Bólogatott Bill, és már fel is pattant a székről. - Csak ön után hölgyem. - Udvariaskodott megint.

- Kedves. - Mosolyogtam.

Otthon:

- Szeretlek! - Csókoltam meg Billt, amint beléptünk az ajtón, és a falhoz nyomtam, persze gyengéden.

- Én is szeretlek. - Viszonozta  a csókokat.

Szépen apránként lekerült rólunk minden ruhadarab. Annyira kívántuk egymást, hogy a nagy izgalomban először nem is találtuk meg a szobánkat. Aztán csak a földön lévő táskával volt baj, amiben sikeresen felbuktam.

- Auu... A fejem.

- Jól vagy? - Hajolt le Bill, én pedig magamra rántottam.

- Jól. Most már. - Mondtam egy csók után.

Megtaláltuk az ágyat, és egymásnak estünk. A többire már nem is nagyon emlékszem. Másnap hatalmas fejfájással ébredtem, de Bill már egy fájdalom csillapítóval várt, és valami kotyvalékkal, ami elvileg segít a másnaposságon. Tegnap még nem is tűnt fel, hogy ennyit ittunk.

Hétvégén nem lesz rész, mert nem leszek gép közelben, vagy ha mégis, akkor összehozok valamit, ígérem! Hétfőn viszont biztos írok :D:D

Köszönöm a komikat!

49. Igaz szerelem

Tom már teljesen felépült. Rékával a baleset óta nagyon ragaszkodnak egymáshoz, még jobban, mint előtte. Hamarosan tanév vége, és végre jön a nyár. Aztán jön a végzős év, és az érettségi. Még jó, hogy a német tudásom már tökéletes. Nagyon hamar beletanultam a németbe, így a suliba is könnyebben ment a beilleszkedés. Nem is meséltem a suliról, és arról, hogy amikor Billék elmentek koncertezni, akkor milyen rossz volt. Napokig depi, és hiszti az ismerősöknek, osztálytársaknak, akikkel egyébként csak a suliban találkozok, hiszen amikor csak tehetem Billel vagyok, és ha vele vagyok, akkor mindig történik valami, ami felejthetetlen. Történtek jó dolgok, és rossz dolgok is, de nem foglalkozunk a múlttal.

Álmok... Igen, az álmok tartanak itt, jobban mondva az, hogy az egyik valóra vállt. Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy egyszer itt, Németben fogok lakni, azt meg pláne nem, hogy Bill Kaulitz lesz a barátom. Igazából azt sem gondoltam, hogy meg fogom szeretni, hogy ha megismerem is tudok úgy rajongani érte, mint amikor nem ismertem. Tévedtem. De jó, hogy tévedtem. Egy álmom valóra vállt. Még van két álmom, az egyik az, hogy énekelhessek. Ez csak egy szavamba kerülne, de nem akarom kihasználni, hogy a barátom híres énekes, és bármit elérhet. A másik álmom az, hogy újságíró legyek. Érettségi után mindent meg fogok tenni, hogy teljesítsem ezt az álmom. Az énekléssel pedig várok egy megfelelő alkalomra.

Most épp Bill visz vacsorázni valahova a világ végére. Már vagy egy fél órája úton vagyunk. Egy hét múlva leszünk egy évesek, de Bill koncertezni megy aznap, nekem meg tanulnom kell az év végi vizsgára, így egy héttel előrébb hoztuk a "nagy" napot :P

- Messze van még? - Kezdtem kétségbe esni.

- Nem. Két utca. - Mosolygott Bill. - Türelem, rózsát terem!

- Már kezdek félni, hogy elrabolnak.

- Hát... Azt is megtehetem, de csak a vacsi után. - Nevetett Bill.

- Olyan édes vagy, ahogy nevetsz. - Mosolyogtam, és meghatódtam.

- Itt vagyunk. - Parkolt le Bill, majd ajtót nyitott nekem.

- Köszönöm uram. - Nevettem.

- A világ legszebb nőjének bármikor.

- Ohh... Ilyen bókot még sosem kaptam. - Illetődtem meg.

- Itt volt az ideje. - Csókolt meg Bill. - Gyere. - Fogta meg a kezem, és elindult.

- Várj! - Húztam vissza a kocsihoz.

- Mi az? - Mosolygott.

- Szeretlek. - Csókoltam meg.

- Én is szeretlek kincsem! - Csókolt vissza.

Alig bírtam ellenállni, de Bill rábeszélt, hogy erre lesz időnk a vacsi után is.

- Az asztal nem lesz egész este lefoglalva, ha nem érünk be időbe.

- Oké-oké, vettem. - Indultunk el kézen fogva.

- Csukd be a szemed. - Bill, a bejárat előtt.

- Jajj ne... Orra fogok esni. - Gondoltam bele, hogy mennyire balszerencsés vagyok.

- Majd én vezetlek. Bízz bennem.

- Bízok benned. - Pusziltam meg, majd követtem az utasításait.

- Kinyithatod. - Állított meg.

- Boldog első évfordulót! - Kiabáltak.

- Anya? Simone? Gordon? Réka? Tom? Úristen! Mindannyian itt vagytok? - Lepődtem meg.

- Meghívtam őket. Tudom, hogy mennyire hiányoztak a szüleid, és még az én szüleimet is hiányoltad.

- Köszi köszi köszi! - Ugrottam Bill nyakába. - És miért üres az étterem? - Kérdeztem, miközben Billt öleltem.

- Kibéreltem.

- Te jó ég! - Esett le az állam. - Annyira szeretlek! - Csókoltam meg, közben vaku villant, amitől majdnem megvakultam.

- Anya! - Szólt Bill kedvesen Simone-nak.

- Bocsi. - Simone bűnbánóan.

Bár arra számítottam, hogy egy romantikus vacsi lesz kettesben, így is nagyszerű volt. A vacsi elfogyott, Bill pedig felkért táncolni.

- Bocsi. - Mondtam, miután már harmadjára léptem a lábára.

- Semmi. - Nevetett.

- Megyek, beszélek egy kicsit anyummal.

- Rendben. - Ültünk vissza az asztalhoz.

- Gratulálok kicsim! - Ölelt meg anya.

- Köszi...

- Mielőtt megkérdeznéd hol van apád... Nem a legalkalmasabb, hogy elmondjam, de inkább elmondom. Végleg külön költöztünk. A válás folyamatban van...

- Bocsi anyu, de ideje volt!

- Tudom kicsim. - Mosolygott anyu.

Egyikőnk sem hiányolja apámat. Ennek így kell lennie. Szerintem ráveszem anyut, hogy költözzön ki Németbe. Hátha megismer valakit.

- Felkérhetem táncolni? - Jött oda egy kb. anyuval egyidős pasi anyuhoz.

- Ööö...

- Menj már! - Unszoltam, és rákacsintottam.

Ezek szerint csak ki kellett magamba mondanom.

- Hogy érzed magad? - Ült mellém Bill.

- Remekül. - Öleltem meg.

- Most jön az én egyik meglepetésem. - Állt fel, és egy emelvény felé indult.

- Ezt a dalt annak a lánynak írtam, aki egy évvel ezelőtt elrabolta a szívem. Akivel amikor leveleztem még nem hitt nekem, és amikor már tudta, hogy valóban az vagyok, akinek kiadom magam, akkor sem hitte, hogy valaha belém fog szeretni. Én sem hittem soha, hogy ennyi idősen szerelmes leszek, sőt! Azt sem, hogy az igazi szerelem ennyire jó. Most mégis itt vagyunk. Egy év... Hosszú idő. Tudom voltak rossz napok, és voltak viták, de az igaz szeretet az, ami még ma is összetart minket. Köszönöm, hogy vagy nekem. - Mondta Bill az emelvényről, végig a szemembe nézve, mire könnyek kezdtek hullani a szememből. Az öröm könnyei.

Bill énekelni kezdett, Tom pedig kísérte zongorán. Én nagyon meghatódtam. Annyira jól esett. És belegondoltam, hogy tényleg ez az IGAZ SZERELEM.

48.rész A kórházi akció :P

Kórházban::

Másnap reggel már levették Tomról a műszereket. Az ápolónő, látszólag úgy hajolt, hogy kint legyen mindene. Réka megtudta volna fojtani. Mikor kiment,örömmel ugrott bele Tom ölébe.

-Szerintem nem kéne összetörni. –Szólt rá Zsófi.

-Oké, oké. De örülök, hogy végre hozzá lehet férni. – Mosolygott Tomra.

-Én meg annak örülök, hogy végre nem vagy letörve, és felfogtad, hogy nem a te hibád. – Mondta kedvesen Bill.

Tom eléggé szemezett Rékával, és a lány érezte, hogy már le is vetkőztette a szemével, amitől egy kicsit beindult. Ezt Zsófiék is észrevehették, hiszen gyorsan elköszöntek, és kettesben hagyták a turbékoló párt. Réka odabújt Tomhoz.

-Sexi vagy nagyon. – Kacsintott rá Tom.

-Te sem vagy egy ronda látvány.- Kuncogott Réka.

-Na, most besértődtem. – Duzzogva fordította el a fejét Tom.

-Egy csókkal kiengesztelhetlek? – Simogatta meg barátja arcát Réka.

-Annál többre van most szükségem. – Nyalta meg csábosan a száját.

-Tom, ugye nem gondolod, hogy itt? – Tette fel a kérdést Réka.

-Jaj Cica, csak egy óránként ellenőriznek, abba meg belefér még 2 menet is a mi gyorsaságunkkal. – Húzta kaján mosolyra a száját Tom.

Beleegyezés képpen Réka megcsókolta, mire ő magához szorította és erősebben csókolta, szinte már fájt, de mégis pezsdítő volt. Réka elképedt, hogy Tom a lövés után is ennyire erős maradt. Mivel csak egy „zöldes köpeny” volt rajta,(ugye? :D) így nem kellett sokat vacakolni vele. Réka minél előbb ledobta a ruháit és már kezdődhetett is az „akció”. Az elején elég furának tartották hogy így a korházban csinálják, de aztán gyorsan megfeledkeztek a dologról és könnyedén folytatték...

Zsófiéknál::(később)

Réka hazatérve, csak úgy belibbent az ajtón. Én kíváncsian követtem őt a konyhába.

-Mi ez a nagy öröm? – Érdeklődtem.

-Imádom a kórházakat. –Ujjongott.

-Eddig még utáltad.

-De mostmár megváltozott a véleményem. – Mosolygott.

-Na mesélj csak.

Réka elmesélte a kórházi hancúrt, én pedig alig bírtam visszafolytani a nevetést.

-Délután is meglátogatjuk Tomot – Kiabáltam a nappaliba Billnek, már nevetve. Kíváncsi vagyok, hogy ő is ennyire felpörgött-e a történtektől... Na és persze hajt a féltékenység is, hogy én és Bill is beszámolhassunk valami különleges dologról. Mondjuk az a bizonyos "Békítő akciónk" adhat féltékenységre okot :P

- Minek? - Lepődött meg Bill, és kijött hozzánk.

- Kedvet kaptam valamihez. - Vigyorogtam idétlenül, és megcsókoltam az én hős szerelmemet.