54. Indokolatlanul

2010. márc. 20. 12:12 - írta Ayvilo

Később Bill haza jött, és kivonultunk a konyhába beszélgetni.

- Mit mondott Tom? - Kérdeztem rögtön a legfontosabbat.

- Szakítani akar Rékával. Vagy legalábbis valami hasonló, mert rájött, hogy hülyeséget csinált. Nem akar megházasodni. Nem is érti, hogy hogy juthatott ilyen az eszébe.

- Mi? De...

- Csendesebben! - Szólt rám Bill.

- Bocs... De miért nem lehet elintézni annyival, hogy korai lenne még a házasság? Szerintem Réka megértené. - Suttogtam.

- Igazad van, de most összezavarodott. Már nem tudja mit akar.

- Kimegyek Rékához. - Sóhajtottam.

- De ne mondj neki semmit, ez az ő dolguk.

- Nem fogok nyugi. - Nyomtam egy puszit Bill szájára, és kimentem barátnőmhöz. - Réka? - Kérdeztem, amikor láttam, hogy nincs a kanapén. - Bill!

- Igen édes? - Jött ki a konyhából Bill.

- Réka elment. - Néztem rá kétségbe esetten.

- Biztos csak Tomhoz ment. Épp ideje, hogy megbeszéljék a dolgokat.

***Eközben Toméknál***

http://www.youtube.com/watch?v=_NLrk8RKWrY

- Szia. - Köszönt Réka nyersen, amikor belépett az ajtón.

- Szia. - Köszönt Tom is, és látszott a tekintetén, hogy valami nincs rendben.

- Nem akarsz mondani valamit? - Réka.

- Nem.

- Ezt most hogy értsem? Még csak annyit sem érek neked, hogy azt mondd, bocs hülyeség volt felhozni az esküvőt?

- Nem úgy értettem. - Forgatta a szemeit Tom.

- Hát akkor?

- Figyelj!

- Mint ha eddig nem azt tettem volna. - Vágott közbe Réka, mielőtt barátja folytathatta volna.

- Igazuk van Billéknek. - Folytatta Tom, ügyet sem vetve barátnője piszkálódására. - Korai még ez az egész házasság dolog. Nem akarom, hogy úgy tűnjön, mint ha menekülnék, de te még be sem töltötted a 18at. Nem létezik, hogy neked erre van szükséged.

- Nekem csak rád van szükségem.

- Réka... - Sóhajtott Tom. - Szeretlek. De meg kell értened, hogy ez nekem túl gyors. Én nem vagyok ehhez hozzászokva.

- Utálom a De-ket... Nem lenne egyszerűbb rögtön azt mondani, hogy szakítsunk? Mondd meg, hogy rájöttél, hogy mégsem vagy képes elkötelezni magad, még ha nem is pont a házasságról van szó.

- Te szakítani akarsz? - Lepődött meg Tom.

- Nem. De nagyon úgy tűnik, hogy te meg igen. - Próbálta leplezni Réka, hogy mennyire rosszul esik neki ez az egész.

- Nem gondolod, hogy rosszul látod a dolgokat?

- Lehet, hogy igazad van. De akkor is jobb, ha most abbahagyjuk, mint hogy később félrelépj, mert neked nem elég egy. Lehet tényleg igaz, amit az újságok írtak. Lehet hülye vagyok, hogy bedőltem neked. - Mondta Réka, gondolkozás nélkül.

- Te megőrültél? - Akadt ki végleg Tom.

- Az is lehet. - Kezdett el sírni Réka.

Egy végtelennek tűnő percig csak nézték a másikat. Mélyen egymás szemébe néztek, és már nem tudtak mit mondani. Legbelül tudták mindketten, hogy valami olyan dolgon kaptak most össze, amit normálisan is meglehetett volna beszélni. Tudták, hogy eltúlozták a dolgot, és hogy igazuk volt Billéknek. Korai lenne még a házasság. Tudták, hogy ezzel nem kellene elrontani a kapcsolatukat, de nem bírták megállni, hogy ne vesszenek össze. Réka közelebb lépett Tomhoz, majd hosszasan, lágyan megcsókolta, és a fülébe súgta, hogy szereti. Tom meg sem tudott moccanni, rezzenéstelen arccal nézte végig, hogy szerelme elfut, és magára hagyja. Nem értette az egésznek az okát. Nem értette, hogy miért kell, hogy vége legyen, hisz tudta, érezte, hogy legbelül Réka is úgy gondolja, hogy az esküvő túl korai lenne. Nem értette, hogy miért kellett indokolatlanul elszaladnia Rékának. Végül már úgy érezte, hogy nem tudja mi játszódik le a lányban. Azt hitte, hogy talán csak játszott vele, hisz tudta, megérdemelné, mert régebben ő is mindenkivel játszadozott.