57. "Merci..."

2010. márc. 24. 16:30 - írta Ayvilo

***Tom***

- Na most mennem kell. - Engedte el hirtelen Réka a kezem, és elfordult.

- Szia... - Motyogtam magamban, a következő pillanatban pedig egy nagy puffanást hallottam. - Jézusom! Jól vagy? - Hajoltam le Rékához, aki felbukott valamiben.

- Igen. Köszi. - Hagyta, hogy felhúzzam.

Amikor újra stabil lábakon állt, szinte egy centi sem volt köztünk. Az orrunk hegye összeért. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Ha most megcsókolom, akkor tuti, hogy felpofoz, és faképnél hagy. De nem is volt időm megszólalni...

- Akkor... szia. És köszi.

- Nincs mit. - Mosolyogtam. - Szia. - Köszöntem el, kicsit csalódva, mert nem akartam, hogy elmenjen.

- Bocsi...

- Miért kérsz bocsánatot? - Nevettem, mire megpuszilta az arcom.

- Ezért. - Mondta, majd gyors elment.

Ez most mit jelentett? Akar valamit? Nem... Akkor megcsókolt volna. Akkor... talán csak egy köszönöm puszi volt, barátilag. Nem... Réka nem olyan. Lehet, hogy csak azért volt arcra, mert nem mert megcsókolni. Fogalmam sem volt, hogy mit gondoljak. Kitaláltam, hogy követem Rékát. Szemmel fogom tartani. Leültem a pulthoz, és rendeltem egy kólát. Nem akartam alkoholt inni.

Olyan fél óra múlva valaki megkocogtatta a vállam.

- Szia! - Réka, egy kicsit beállva. - Nem tod hol van Zsó? - Támaszkodott a pultnak.

- Nem. Vagyis... De... Elmentek Billel.

- Aha... Akkor biztos valahol élvezik, hogy van mellettük valaki. - Réka, akadozva.

- Megtennéd, hogy most leülsz? - Próbáltam tartani, kisebb nagyobb sikerrel.

- Nem. - Indult volna valahova, de össze esett.

- Ez így nem mehet tovább.

Felkaptam, és kivittem. Beültettem a kocsimba, és elhajtottam. Otthon lefektettem az ágyamba, és vittem be neki az éjjelire vizet, és fájdalom csillapítót, mert holnap tuti szüksége lesz rá. Mellette akartam maradni, de tudtam, hogy ha holnap mellettem fog felébredni, akkor kiakad, hogy mi történhetett, ezért inkább kimentem a nappaliba, és elaludtam a kanapén.

***Nálunk***

Hajnali kettő körül még nem tudtunk aludni. A minibárban kutakodtunk, majd rátaláltunk egy üveg borra. Kinyitottuk, és elkezdtünk iszogatni. Nekem nem ízlett, így kiöntöttem a részem, Bill pedig követte a példámat.

- Örülök, hogy elmondhatom magamról, hogy van akinek én vagyok a legjobb. - Büszkélkedett Bill, és megölelt.

- Ki mondta ezt neked? - Én, piszkálódva.

- Tudom, hogy így gondolod. - Nevetett.

- Olyan édes vagy, amikor nevetsz. - Kulcsoltam a kezem a nyaka köré, és megcsókoltam.

- Te meg olyan édes vagy, amikor pipiskedsz, hogy felérj. - Nevetett még mindig olyan édesen.

- Jóból kicsit adnak. - Vontam meg a vállam.

- De még milyen jóból. - Vonogatta Bill a szemöldökét, mire el nevettem magam.

- Merci! Köszönöm, hogy vagy nekem! - Mosolyogtam, majd újra megcsókoltam.

- Szeretlek! És szívesen vagyok neked. - Vette a lapot.

- Én is szeretlek.