58. Nem felejtelek el...

2010. márc. 24. 18:28 - írta Ayvilo

A tegnapi rész rövid lett, ezért ma kettő részt adok :D( ez a 2. :D )

 

Aláfestő zene <--- KATT!!!

*** Tom ***

Reggel egy nagy puffanásra ébredtem fel. Azonnal a szobába siettem, szinte éreztem, hogy Rékával van valami. Amint benyitottam azt hallottam, hogy valaki nevet.

- Mi történt? - Kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Le estem az ágyról. - Állt fel gyors Réka. - Hogy kerülök ide? - Kérdezte, miközben próbálta összeszedni magát.

- Este nagyon sokat ihattál. Odajöttél hozzám, és megkérdezted, hogy nem-e tudom, hogy hol vannak Billék. Aztán amikor el akartál menni, akkor össze estél. Fogtalak, és elhoztalak onnan. Gondoltam jobb, ha kialszod magad.

- Aha... - Gondolkodott el.

- De nyugi, én a kanapén aludtam. - Mondtam, mielőtt számon kérte volna.

- Ok. - Zárta le röviden. - Hol van a pulcsim?

- Máris menni akarsz? - Lepődtem meg.

- Miért? Minek maradnék? - Tűnt el az előbbi nevetés összes nyoma az arcáról.

- Beszélgethetnénk.

- Mégis miről?

- Nem tudom. - A francba... Hülye válasz... Én barom. - Tettem hozzá magamban.

- Akkor meg?

- De... - Fogtam meg a karját, miközben ment volna el mellettem.

- Mi van? - Kezdett bunkózni.

- Beszélgessünk KETTŐNKRŐL. - Próbáltam hangsúlyozni a lényeget.

- Te ott vagy, én meg itt. Ennyi elég lesz? - Jöttek a szánalmas "viccek".

- Nem, nem lesz elég. - Mondtam, és nem bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg.

- Engedj el! - Lökött el magától.

Nem erre a reakcióra számítottam. De.. Mégis mit vártam? Hogy majd a karjaimba omlik? Hát nem... Tévedtem. Beképzelt barom vagyok, de még mekkora...

- Bocsáss meg. - Böktem ki kisebb habozás után. - Nem akarok rád nyomulni. Hiányzol. Nagyon rossz nélküled. Én nem akartam, hogy ennek az egésznek vége legyen. - Próbáltam a helyes szavakat keresni, és közben el sem hittem, hogy ilyeneket mondok egy lánynak.

- De vége lett. - Réka, nyersen.

- De miért? - Tettem fel hangosan azt a kérdést, amire napok óta várom a választ.

- Azért, mert mind a kettőnknek ez a legjobb. - Jelentette ki rezzenéstelen arccal az a lány, akiért bármit megtennék.

- Komolyan véget ér ez az egész, az miatt, mert korainak tartom az esküvőt?

- Nem.

- Akkor? - Nem értettem.

- Vége lett, mert ez már nem jó így. Neked sem, és nekem  sem.

- Mi nem jó? Miért csak ilyen foszlányokat mondasz? Normális indokod nincs, hogy miért nem békülhetünk ki?

- Azért, mert én nem akarom. - Jött a gyors, és kegyetlen válasz, ami szíven szúrt.

- Szerettelek. - Fojtogatta valami a torkom, amitől csak suttogni bírtam. - Szeretlek. Nem akarom, hogy elmenj. Nem hagyhatsz el. Persze... elengedlek, nem tarthatlak itt akarattal. Nagyon fogsz hiányozni. Sajnálom, hogy vége kell legyen. Nem értem az okát, de elfogadom, hogy te ezt akarod.

Réka közelebb lépett hozzám, és végigsimított gyöngéd kezeivel az arcomon.

- Nem akarom, hogy fájjon. Hidd el, hogy nem azért csinálom. - Mondta lassan, gyengéden. A szavai még nagyobb sebet mélyítettek a szívemen. - Ne hidd, hogy nem szerettelek. De ez már nekem nem megy. - Mondta, már sírva, majd megcsókolt. Hosszasan, lágyan, mégis tele szenvedéllyel. Nem bírtam elengedni. Magamhoz szorítottam, és azt kívántam, hogy bár csak örökké tartana ez a pillanat.

- Nem foglak elfelejteni. Megígérem. Örök emlék maradsz a szívemben. - Sírt Réka, és elment.

- Én sem foglak elfelejteni. - Suttogtam magam elé.