2010. április
Az új blogom ;)
2010. ápr. 6. 12:36 - írta AyviloNem bírtam sokáig, máris belekezdtem az új történetembe :D Remélem tetszeni fog nektek, és olvashatok véleményeket ott is, mint eddigi történeteimnél :D Az új blogot a nevemre kattintva találjátok!
66. Az álom, ami igaz lett...
2010. ápr. 5. 17:54 - írta Ayvilo5 évvel később
Amikor elvégeztem a fősulit, ami hihetetlenül jól sikerült, azt hittem, hogy tovább kell még mennem valahova, és ez nem lesz elég, de tévedtem. Egyből kaptam két ajánlatot is. Valószínűleg a tanáraim beajánlották az iskolaújságba írt cikkeimet.
Azóta saját újságom van, ami a Tokio Hotelről szól, és csak őszintén. Igen, könnyű dolgom van, hiszen Bill szinte minden nap a segítségemre van, és általa a többiek is. Még mindig nagyon híresek, és rengeteg rajongójuk van.
Tom és Réka elválaszthatatlanok, akárcsak mi, és szinte mindig minden rendezvényre együtt megyünk. Réka álma is teljesült, és rendőr lett. Mindig azzal cukkoljuk, hogy ahhoz képest, hogy zsaru mennyi hülyeségbe benne van, de reméltük is, hogy nem lesz olyan begyöpösödött tuskó rendőr, mint amilyenre van pár példa.
Anya és újdonsült férje kiköltöztek Németországba. Az ország másik felében élnek, de így is minden héten meglátogatjuk egymást. Georg és Gustav is becsajoztak, így dupla páros randit is szervezünk, amik elég viccesre sikerednek, hiszen mindegyikünknek megvannak a maga hülyeségei.
Úgy érzem, hogy a hat évvel ezelőtti merész döntés, miszerint kijöttünk ide, és találkoztunk valakivel, akiről én sehogy sem akartam elhinni, hogy Bill Kaulitz, nagyon is jó döntés volt. Életem talán legkellemesebb csalódása volt. Hihetetlenül örülök neki, hogy végül mégis eljöttünk. Ezt részben Rékának köszönhetem.
- Kicsim! Készen vagy már? - Kiabált fel Bill.
- Egy pillanat. - Babráltam a cipőmmel.
- Siess, azt hiszem Tom mindjárt dührohamot kap, ha nem haladunk.
- Oké, készen vagyok. - Mentem le a lépcsőn, vigyázva, hogy ki ne törjem a bokám.
A ruhát Bill választotta. Tudta, hogy a kék a kedvenc színem, és azt is, hogy nem szeretem a túlcsicsázott dolgokat. Nekem ez így volt tökéletes.
- El sem hiszem, hogy az én barátnőm vagy. Mivel is érdemeltelek ki? - Mosolygott Bill.
- Azt hiszem az egyik oka az pont ez a mosoly. - Fogtam meg a kezét, és megcsókoltam.
Kimentünk a már tűkön ülő Tomhoz, aki most sofört játszott. Minden áron szeretett volna ő vezetni. Réka szinte a nyakamba ugrott.
- Örülök csajszi, hogy megéltük ezt is. - Mosolygott. - El sem hiszem. Hat éve...
- Igen. - Vigyorogtam. Csodás hat év... - Gondoltam vissza.
- Gyertek lányok! - Vezényelt Tom.
- Máris! - Nevettem.
Most együtt tartjuk mindkettőnk évfordulóját. Így csak egyszer kell mindenkit elrángatni otthonról.
Amikor megérkeztünk minden egyes ismerős gratulált, és ujjongott. Örültek, hogy ennyire kitartunk egymás mellett.
- És most szeretnék mondani valamit. - Állt fel Tom határozottan, majd Rékára nézett.
Ebben a pillanatban már tudtam. Éreztem, hogy a következő lépés az lesz, hogy előkerül a gyűrű is. Elakadt a lélegzetem. Egy kis időre nem is tudtam odafigyelni, csak azon járt az eszem, hogy vajon Bill is...?
- Igen igen igen! - Ugrott Tom nyakába Réka, és ezzel fel is ébresztett engem a pár pillanatra megteremtett elvarázsolt világomból.
Egy perc sem telt el, és mindenki körülvette Rékát. Egyre több gratuláció, és üdvrivalgás hallatszott. Én egy kicsit később mente oda gratulálni, mert féltem, hogy a nagy tömeg eltaposna.
- Annyira örülök nektek! - Szorítottam magamhoz barátnőm, és szinte már éreztem, hogy mindjárt elbőgöm magam.
- Khmm... - Állt fel Bill, és minden szem rászegeződött. - Én is mondani szeretnék valamit! - Mosolygott, és rám nézett. Én nem hittem el, hogy talán az fog történni, amiről pár perccel ezelőtt álmodoztam.
- Igen? - Szólaltam meg. Annyira izgatott voltam, hogy muszáj volt belevágnom.
Bill odajött hozzám, letérdelt, én meg leblokkoltam. Szinte forgott velem a világ. Megfogta a kezem, és rám mosolygott.
- Emlékszel a hat évvel ez előtti napra? Amikor átestél valami csomagon a reptéren...
- És felsegítettél, és alig hittem el, hogy tényleg te vagy az... - Fejeztem be helyette, ő pedig bólogatott.
- Már akkor tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap. Mindig is bennem volt, hogy hogy fogom csinálni. Rengetegszer elterveztem. Most pedig mégsem tudom, hogy mi mást is mondhatnék. - Mondta egy széles mosollyal, nálam pedig végleg kezdett eltörni a mécses. Ahogy beszélgettünk egyre inkább kizártuk a külvilágot. Mint ha csak ketten lettünk volna.
- Zsófi! Megtennéd, hogy hozzám jössz feleségül? - Kérdezte. Legbelül valami hihetetlen érzés fogott el. Nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, hogy ez tényleg megtörténik. Eszembe jutott, amikor gyerekként szentül megfogadtam, hogy soha nem megyek férjhez. Persze ezt ma már egyáltalán nem így gondolom. Sőt alig vártam ezt a napot.
- Bill! - Néztem rá egy széles mosollyal.
De ekkor hirtelen valami mintha megmozdult volna bennem, és hányingerem lett. A szám elé kaptam a kezem, és próbáltam jelet adni a külvilágnak, hogy mindjárt kijön belőlem minden. Nagyon ciki volt, mert még azt sem tudtam, hogy merre van a wc. Réka azonnal a segítségemre sietett egy zacskóval.
- Mondhatom én is értek a legszebb pillanatok tönkretételéhez. - Szégyelltem el magam.
Miután rendbe szedtem magam visszamentem Billhez. megálltam előtte, és bűnbánóan néztem. Aztán elkezdtem számolni. Nem tudom hogy járhatott pont ezen az agyam, de meg akartam tudni, hogy lehetséges-e. A bűnbánás egy perc alatt elillant, és felcsillant a szemem. Nem mondtam semmit, csak megcsókoltam Billt, akin látszott, hogy mindent megértett ebből a pillantásból.
Kedves olvasóim! Ezzel itt most vége ennek a blogomnak. Lehet, sőt... Biztos, hogy tündérmeseszerű, de én ezzel úgy vagyok, hogy az ilyen történetek azért jönnek létre, hogy a néha kegyetlen valóságból elrepítsenek minket egy csodaországba. Köszönöm a sok biztatást, véleményt. Köszönöm, hogy olvastátok, és hagytatok komikat is. Köszönöm Korinnah-nak és Julilikének a segítséget, és hogy elvállalták, hogy társ bloggerek lesznek. Még ha ez nem is jött úgy össze ahogy szerettük volna, ti is rengeteget segítettetek a történet teljes egésszé varázsolásában. Köszönöm mindenkinek, aki itt volt, és valahogyan biztatott abban, hogy ne hagyjam abba. Ígérem, hogy nem hagyom abba az írást, és lesznek még ilyen és hasonló történeteim.
Na jó ez olyan nyálasra sikeredett, hogy lehajaztam még azt is, ha egy Rob Pats rajongó személyesen találkozna a sztárral... xD
Sziasztok! Remélem találkozunk a következő történetemnél!
65. Sexy Boy ^^
2010. ápr. 4. 13:25 - írta AyviloEldöntöttük, hogy este bulizunk, addig meg marad a DVD, na és az elmaradhatatlan shopping. Georg és Gustav megalapozták a jókedvünket, ezért bárhova mentünk, mindenkit kikészítettünk a hülyeségeinkkel. Talán ha nincs velünk a két őrtorony, alias testőrök, akkor már nem is élnénk.
- Nekem ilyen kell. - Nyávogott Georg, és maga elé kapott egy baba méretű rózsaszín szoknyát.
- Nagyon jól fog állni. - Kacsintott Gustav.
- De inkább tartsd meg az unokádnak. - Beszéltem le a tervéről.
- Miért, nem állna jól? - Durcáskodott.
- Dehogynem! Csak az van ki írva, hogy a jövő divatja. - Találtam gyors ki valamit.
- Na jó. - Tette vissza a szoknyát Georg, le biggyesztett szájjal. - De meg foglak mondani anyukámnak! - Nézett rám szúrós szemekkel.
- Rendben. - Nevettem.
- Felpróbáljam? - Tartogatott Gustav egy bikinit.
- Nem mered. - Kockáztatta meg Tom.
- Mi? Én? Dehogynem! - Húzta ki magát Gus.
- Na ezt megnézem. - Tessékeltem be a próbafülkébe.
Gustav minden egyes ruhát, amit levett kidobált a fülkéből, mi meg szakadtunk a nevetéstől. Bill már szinte a földön fetrengett. Nagyon készek voltunk.
- Sexy boy. - Nyalta meg a szája szélét Tom, amikor Gus kijött.
- Gyere szépfiú. - Húzta be a fülkébe Georgot, és jobban riszálta magát, mint egy hivatásos.
- Segítség! Mentsenek meg! - Játszotta el a hattyúk halálát Georg.
Aztán délután öt körül ráuntunk a sok hülyeségre. Beültünk egy kávézóba, és elterveztük az estét. Házibulit tartunk, mert így megússzuk a testőröket. Vagy inkább ők úsznak meg minket?
Már minden megvolt a bulihoz. Kaja, pia, zene, ruhák, meghívottak... Tíz körül mindenki megérkezett, de még nem nagyon volt hangulat. Mi hatan pörögtünk, de a vendégek még nem nagyon vették át a jó kedvünket.
- Jössz táncolni? - Kértem Billt, amin én is meglepődtem.
- Hajrá. - Állt fel, és felhúzott engem is.
Már nem kellett sok, hogy beinduljon a buli. A piák is fogyni kezdtek, és minden felszabadult.
- Én ezt nem bírom tovább. - Hallottam Tom nyavalygását.
- Mit cica? - Réka.
- Azt, hogy nem lehetünk ketten... a szobánkban... - Fantáziált.
- Háát... - Indult Réka a lépcső felé. - Ja de ez nem is a mi házunk. - Torpant meg.
- Menjetek csak. - Kacsintottam, és reméltem, hogy azért inkább a vendég szobát válasszák, mondjuk amilyen állapotban vannak nem jutnak tovább, mert az az első.
- Jól le léptek. - Bill.
- Jól teszik. A lényeg a jókedv.
- Az biztos. - Mosolygott Bill, és lekapott.
Látszott, hogy nem volt tiszta a fejünk. Nem érdekelt a külvilág. Egyszerűen nem foglalkoztunk semmivel.
Másnap én ébredtem fel utoljára. Már rend volt, és a magukat itt felejtett vendégek is eltűntek. Nem sok minden maradt meg az estéből, így az sem, hogy hogy kerültem a szobánkba, mondjuk az, hogy csak a takaró volt körém csavarva sok mindent elárult.
Lecammogtam a lépcsőn, és kimentem a konyhába.
- Csendesebben nem lehetne beszélgetni? - Jött a szokásos első másnapos kérdés, és egyúttal kérés.
- Jó reggelt cica. - Suttogott Bill, és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Georg és Gustav elmentek már? - Ültem le, óvatosan, mert minden mozdulattól fájt a fejem.
- Aha. - Tom.
- Jó buli volt. - Nevetett Réka.
- De még mennyire... - Fogtam a fejem.
Bill adott gyógyszert, és délutánra már sokkal jobban éreztem magam. A mai napot végighenyéltük, még kaját is csak rendeltünk.
***Egy kisebb ugrás***
Kiderült, hogy a magántanárom egy év alatt megtaníttatta velem az utolsó két év anyagát. Először kiakadtam, aztán meglepődtem, hogy ezt hogy tudta megcsinálni, utána pedig azon, hogy nekem miért nem tűnt fel semmi az egészből, és hogy milyen könnyen, vagyis viszonylag könnyen megtanultam mindent. Végül is örültem, mert így letehetem az érettségiket hamarabb, és hamarabb mehetek fejleszteni az újságírói képességemet.
- Te tudtál erről? - Fordultam Bill felé.
- Nem. - Szegezte le a fejét.
- akkor meg kérdezem még egyszer...
- Na jó igen! - Nézett rám. - De csak azért találtuk ki, mert láttam, hogy mennyire könnyen tanulsz, és tudtam, hogy minél hamarabb újságíró szeretnél lenni.
- Köszi. - Ugrottam Bill nyakába, és csókokkal árasztottam el. A reakciómon én is, és ő is meglepődtünk.
Most nézem, hogy elszámoztam a részeket... -.- xD szóval igyekszem javítani a dolgokon, ez már a 65. rész!
64. Georg és Gustav
2010. ápr. 3. 10:54 - írta AyviloVasárnap engedtek haza a kórházból. A nyakamra akasztottak egy pszichiátert, meg adtak valami dilibogyót, ami segít lenyugodni, és javítja a hormonháztartásom. A doki ezzel kapcsolatban egy regényt öntött szavakba, de hogy őszinte legyek nem nagyon figyeltem, annyira feldobott, hogy végre mehetek haza. Tegnap mondtam el anyunak, hogy mi volt, és azonnal ki akart jönni, meglátogatni, de lebeszéltem róla. Feleslegesnek tartottam.
- Mehetünk kicsim. - Jött be Bill, és megragadta a cuccomat.
- Végre! - Szinte ugráltam örömömben.
- Ha ez a gyógyszer hatása, akkor örök életedben szedned kell! - Vigyorgott Bill tök édesen.
- Nem tudom, minden esetre most jól érzem magam. - Mondtam, és le sem lehetett vakarni az arcomról a mosolyt.
***
Hétfőn belevetettem magam a munkába. Felénekeltem három dalt, amit én írtam. Mindenki meg volt velem elégedve. Bill meg szinte repdesett az örömtől. Otthon belevetettem magam a tanulásba, mert nemsokára vizsgázok, és ha megbukok a magántanárom kicsinál. Szeretek olvasni, így legtöbbször a tanulást is olvasgatásnak fogtam fel. Könnyen tanultam, amikor rá szántam magam.
- Tudod valamit segíteni? - Hozott be tejeskávét Bill, és leült mellém az ágyra, ahol én hason feküdtem, és magoltam.
- Hát... Azzal esetleg, ha lebeszélsz arról, hogy a matek tételeknek is neki álljak. - Nevettem.
- Azt hiszem ez menni fog. - Mondta, és megfordított, majd fölém helyezkedett, és elkezdett csókolgatni...
Másnap reggel a töri és matek cuccom a földön hevert, a ruháink között. Kintről nevetést hallottam. Felébresztgettem Billt, majd gyors felöltöztünk, és kimentünk.
- Georg? Gustav? - Esett le Bill álla, én meg csak megszeppenve álltam nekidőlve az ajtófélfának.
- Hali! - Köszöntek szinte egyszerre. - Gondoltuk meglátogatunk. Amúgy Tom hívott. - Fejezte be Georg.
- Sziasztok! - Engedett fel Bill.
A fiúk bemutatkoztak nekem, és tök rendesek voltak. Inkább nem gondolkoztam azon, hogy min nevethettek... Pár perccel később Tom és Réka jöttek be a konyhából.
- Jöttök reggelizni? - Réka.
- De nem is volt itthon semmi... - Csodálkoztam.
- Hát... Mire jók a barátok? - Mosolygott.
Reggeli közben sok mindenről beszéltünk. Georg és Gustav egy témán voltak leginkább fenn akadva.
- Hogy lehet, hogy több mint egy éve együtt vagytok, és mi még csak most ismerünk meg? - Georg.
- Nem tudom, szerettem abban a tudatban élni, hogy nagyon kevesen tudják, hogy ki is Bill barátnője. Aztán rám akaszkodtak volna az újságírók.
- Megértelek. - Gustav.
- Egyetek is, mert sosem fog elfogyni ez a sok kaja. - Bill.
- Oké. - Mondta Georg, és azonnal nekilátott.
- Mit szólnátok, ha elmennénk valamerre? - Tom.
- Benne vagyunk. - Kb. egyszerre.
Bocsi a rövid részért, de nem jött be a tervem, hogy majd ma írok, mert megyek el itthonról... De azért írtam... ;)
63. Rendíthetetlen kőoszlop
2010. ápr. 1. 15:06 - írta Ayvilo- Jó reggelt csajszi! - Ült le mellém Réka, amikor észrevette, hogy fent vagyok.
- Szia. - Köszöntem rekedtes hangon. - Milyen nap van? - Tiszta időzavarban vagyok, amióta be kellett feküdnöm.
- Péntek.
- Mi? - Akadtam ki.
- Pén...
- Hallottam! - Vágtam közbe. - Hol van Bill?
- Nem tudom. Biztos elment kávéért. - Vonta meg a vállát Réka. - De mi a baj? - Ült ki az aggodalom az arcára.
- Ma lenne felvétel.
- Ajj cica! Azt el lehet napolni.
- Nem. Nem hagyom, hogy kicsússzon a lehetőség a kezem közül.
- Oké... Majd megpróbálunk beszélni a dokival.
- Megígéred? - Boci szemek.
- Igen. - Bólintott.
- Oké. - Nyugodtam meg. - És mi van veled meg Tommal? - Érdeklődtem. - Összejöttetek?
- Igen. Azt hiszem. Vagyis... igen, össze jöttünk, de nem sietjük el a dolgokat. - Vigyorgott Réka.
- Ezt hogy érted? - Értetlenkedtem.
- Hát... Nem fogok rögtön lefeküdni vele, amint kettesben leszünk.
- Kis szadista. - Nevettem együtt Rékával.
Bill hamar vissza jött, és leváltotta Rékát, aki siethetett a hős lovagjához, hogy tovább kínozhassa.
- Szia cica! - Ült le az ágyam szélére.
- Szia! - Bújtam hozzá. - Ma van a felvétel. - Néztem rá boci szemekkel, hátha veszi az adást.
- Elhalasztjuk. - Bökte ki, gondolkozás nélkül.
- Mi? Nem... Én el akarok menni. Nem halasztjuk el.
- De nem lesz semmi baj. Az ugyan úgy felvétel lesz pár nap múlva is. - Nyugtatott Bill.
- De nincs semmi bajom. Jól vagyok! - Vitatkoztam.
- A doki még nem enged haza. - Próbált rendes indokot felhozni Bill.
- De...
- Semmi de! - Tette a mutató ujját a számra.
Összefontam magam előtt a karom, és bevágtam a durcit.
- Akkor sem mehetsz, amíg a doki azt nem mondja, hogy minden rendben van. - Mondta Bill, mint egy rendíthetetlen kőoszlop.
Nem reagáltam rá semmit. Még csak felé sem néztem. Tudtam, hogy ezzel fájdalmat okozok neki, de megtettem, már késő volt vissza vonni.
- Makacskodhatsz cica, nem leszel előrébb. Én csak jó akarok. - Puszilt meg, majd kiment.
A nap hátralevő részében egyedül voltam. Bill nem jött vissza, ami nagyon rosszul esett, pedig megérdemeltem. Estére már ki is borultam, és eláztattam a párnámat a könnyeimmel. Hallottam az ajtó nyikorgását. Valaki bejött. Nem néztem fel, csak feküdtem továbbra is hason, a párnába temetkezve.
- Cica. - Suttogott Bill, miközben mellém feküdt, és hozzám bújt. Én nem néztem rá, nem akartam, hogy így lásson. - Zsófi! - Simogatta a hátam, ami nyugtató hatással volt rám. - Bocsi drágám. Vissza kellett volna jönnöm. Kérlek bocsáss meg. - Mondta, és a végén beleremegett a hangja.
Megfordultam, és a szemébe néztem.
- Te bocsáss meg. Utálom, hogy ennyire makacs vagyok. - Néztem az arcát, és vártam a reakcióját. Egy vékony mosoly rajzolódott ki az arcán.
- Szeretem, hogy ilyen makacs vagy. - Néztük egymást.
- Mit lehet ezen szeretni? - Értetlenkedtem, mivel én ezt utálom magamban a legjobban.
- Semmit. Én mégis szeretem, mert hozzád tartozik! Zsófi! Szeretlek!
- Én is szeretlek! El sem tudod képzelni mennyire. - Szipogtam, és megcsókoltam.
Bill talán tényleg nem tudja elképzelni, hogy mennyire szeretem. Ha elveszíteném abba valószínűleg belehalnék. Szükségem van rá.
- Annyira hiányoztál. - Kezdte csókolgatni a nyakam.
- Te is. - Szorítottam magamhoz.
- Szükségem van rád. - Mondta, és egyből megértettem, hogy mire gondol.
- Micsoda? Itt? - Húzódtam el tőle.
- Hozzád nem járkálnak be fél óránként ellenőrizni.
- De... ez egy kórház. - Akadtam ki.
- És mi szeretjük a kihívásokat. Szeretünk kockáztatni... Nem vagyok őrült szexmániás, de hiányzol.
- Te is hiányzol. - Mondtam, és tényleg így gondoltam.
- Akkor? - Bill, reménykedve.
- Nem... Itt nem megy... - Feküdtem vissza teljesen, és próbáltam úgy csinálni, mint aki aludni akar.
Bill nem mondott semmit, hanem követte a példám. Tudom, hogy ezzel most valószínűleg szíven ütöttem. Megint ez a hülye makacsság. Öt perc néma hallgatás után felemelkedtem, és fölé helyezkedtem. Hosszasan megcsókoltam, és elkezdtem levenni a pólóját. Bill elmosolyodott, majd fordított a helyzeten, hogy ő kerüljön felülre. Meglepettségemben egy rövid sikoly szerűség hagyta el a torkom. Szépen lassan minden lekerült rólunk. Bill mellett nem izgultam azon, hogy mi van, ha ránk nyitnak. Valahogy nem érdekelt. el tudta feledtetni velem.
