63. Rendíthetetlen kőoszlop

2010. ápr. 1. 15:06 - írta Ayvilo

- Jó reggelt csajszi! - Ült le mellém Réka, amikor észrevette, hogy fent vagyok.

- Szia. - Köszöntem rekedtes hangon. - Milyen nap van? - Tiszta időzavarban vagyok, amióta be kellett feküdnöm.

- Péntek.

- Mi? - Akadtam ki.

- Pén...

- Hallottam! - Vágtam közbe. - Hol van Bill?

- Nem tudom. Biztos elment kávéért. - Vonta meg a vállát Réka. - De mi a baj? - Ült ki az aggodalom az arcára.

- Ma lenne felvétel.

- Ajj cica! Azt el lehet napolni.

- Nem. Nem hagyom, hogy kicsússzon a lehetőség a kezem közül.

- Oké... Majd megpróbálunk beszélni a dokival.

- Megígéred? - Boci szemek.

- Igen. - Bólintott.

- Oké. - Nyugodtam meg. - És mi van veled meg Tommal? - Érdeklődtem. - Összejöttetek?

- Igen. Azt hiszem. Vagyis... igen, össze jöttünk, de nem sietjük el a dolgokat. - Vigyorgott Réka.

- Ezt hogy érted? - Értetlenkedtem.

- Hát... Nem fogok rögtön lefeküdni vele, amint kettesben leszünk.

- Kis szadista. - Nevettem együtt Rékával.

Bill hamar vissza jött, és leváltotta Rékát, aki siethetett a hős lovagjához, hogy tovább kínozhassa.

- Szia cica! - Ült le az ágyam szélére.

- Szia! - Bújtam hozzá. - Ma van a felvétel. - Néztem rá boci szemekkel, hátha veszi az adást.

- Elhalasztjuk. - Bökte ki, gondolkozás nélkül.

- Mi? Nem... Én el akarok menni. Nem halasztjuk el.

- De nem lesz semmi baj. Az ugyan úgy felvétel lesz pár nap múlva is. - Nyugtatott Bill.

- De nincs semmi bajom. Jól vagyok! - Vitatkoztam.

- A doki még nem enged haza. - Próbált rendes indokot felhozni Bill.

- De...

- Semmi de! - Tette a mutató ujját a számra.

Összefontam magam előtt a karom, és bevágtam a durcit.

- Akkor sem mehetsz, amíg a doki azt nem mondja, hogy minden rendben van. - Mondta Bill, mint egy rendíthetetlen kőoszlop.

Nem reagáltam rá semmit. Még csak felé sem néztem. Tudtam, hogy ezzel fájdalmat okozok neki, de megtettem, már késő volt vissza vonni.

- Makacskodhatsz cica, nem leszel előrébb. Én csak jó akarok. - Puszilt meg, majd kiment.

A nap hátralevő részében egyedül voltam. Bill nem jött vissza, ami nagyon rosszul esett, pedig megérdemeltem. Estére már ki is borultam, és eláztattam a párnámat a könnyeimmel. Hallottam az ajtó nyikorgását. Valaki bejött. Nem néztem fel, csak feküdtem továbbra is hason, a párnába temetkezve.

- Cica. - Suttogott Bill, miközben mellém feküdt, és hozzám bújt. Én nem néztem rá, nem akartam, hogy így lásson. - Zsófi! - Simogatta a hátam, ami nyugtató hatással volt rám. - Bocsi drágám. Vissza kellett volna jönnöm. Kérlek bocsáss meg. - Mondta, és a végén beleremegett a hangja.

Megfordultam, és a szemébe néztem.

- Te bocsáss meg. Utálom, hogy ennyire makacs vagyok. - Néztem az arcát, és vártam a reakcióját. Egy vékony mosoly rajzolódott ki az arcán.

- Szeretem, hogy ilyen makacs vagy. - Néztük egymást.

- Mit lehet ezen szeretni? - Értetlenkedtem, mivel én ezt utálom magamban a legjobban.

- Semmit. Én mégis szeretem, mert hozzád tartozik! Zsófi! Szeretlek!

- Én is szeretlek! El sem tudod képzelni mennyire. - Szipogtam, és megcsókoltam.

Bill talán tényleg nem tudja elképzelni, hogy mennyire szeretem. Ha elveszíteném abba valószínűleg belehalnék. Szükségem van rá.

- Annyira hiányoztál. - Kezdte csókolgatni a nyakam.

- Te is. - Szorítottam magamhoz.

- Szükségem van rád. - Mondta, és egyből megértettem, hogy mire gondol.

- Micsoda? Itt? - Húzódtam el tőle.

- Hozzád nem járkálnak be fél óránként ellenőrizni.

- De... ez egy kórház. - Akadtam ki.

- És mi szeretjük a kihívásokat. Szeretünk kockáztatni... Nem vagyok őrült szexmániás, de hiányzol.

- Te is hiányzol. - Mondtam, és tényleg így gondoltam.

- Akkor? - Bill, reménykedve.

- Nem... Itt nem megy... - Feküdtem vissza teljesen, és próbáltam úgy csinálni, mint aki aludni akar.

Bill nem mondott semmit, hanem követte a példám. Tudom, hogy ezzel most valószínűleg szíven ütöttem. Megint ez a hülye makacsság. Öt perc néma hallgatás után felemelkedtem, és fölé helyezkedtem. Hosszasan megcsókoltam, és elkezdtem levenni a pólóját. Bill elmosolyodott, majd fordított a helyzeten, hogy ő kerüljön felülre. Meglepettségemben egy rövid sikoly szerűség hagyta el a torkom. Szépen lassan minden lekerült rólunk. Bill mellett nem izgultam azon, hogy mi van, ha ránk nyitnak. Valahogy nem érdekelt. el tudta feledtetni velem.